A díjat 2007-ben megosztva kapta a Dél-Párizsi Egyetem professzorával, Albert Ferttel.
A GMR felfedezéséhez szükség volt arra, hogy az anyagelőállítási technológiák (például a fémek elgőzöltetése és nanométeres rétegként való lecsapatása) egy bizonyos szintre fejlődjenek. A jelenség ugyanis a mágneses nanostruktúrákban lép fel, például egy olyan szendvicsszerkezetben, amit két 10 nanométer vastagságú vas- és egy 2 nanométer vastagságú krómrétegből áll. 1986-ban Grünberg csoportja egy ilyen, folyékony héliummal hűtött szendvicsszerkezetnél tapasztalta azt, hogy a két mágneses vasréteg mágnesezettsége a nem mágneses krómrétegen keresztül ellentétes állapotot vesz fel. Ezt az elektronok viselkedésével lehet magyarázni, a krómréteg fémesen vezető elektronjai egy csatolást létesítettek és egy nagy ellenállású állapotot hoztak létre.
A következő áttörés az volt, hogy rájöttek: kobalt és rézrétegekkel már szobahőmérsékleten is elő lehet idézni a jelenséget – innentől nyílt út a gyakorlati alkalmazások felé. A merevlemezekben 1997 körül jelent meg a GMR-en alapuló technológia, amely hasonló elven működött, mint a korábbi magnetorezisztív elvű winchesterek: ahogy a kiolvasófej elhaladt a merevlemez fölött, a mágnesezettségtől függően értelmezte 0-nak vagy 1-nek a biteket. GMR-es megoldással azonban csökkenteni lehetett a bitméretet és növelni a tárolási sűrűséget.
