FőoldalÜzletMeghalt a laptop atyja
2016. szeptember 05., hétfő ::

Meghalt a laptop atyja

San Francisco-i otthonában 75 évesen elhunyt John Ellenby brit mérnök, akit a számítástechnika a laptop atyjaként ismer. Ő építette 1982-ben a világ első, kereskedelmi forgalomban kapható hordozható számítógépét, a Grid Compass 1100-at

Ellenby eredetileg földrajzot és közgazdaságtant tanult, de az egyetemen elbűvölték a 60-as évek szoba nagyságú számítógép-szörnyei, így Amerikába költözött. Itt a Xeroxhoz került és egy Alto nevű számítógép megtervezésén dolgozott. Később ez a gép szolgált inspirációul a Macintosh gépek, és a Windows számára. Az Alto 2 fejlesztésében már vezető szerepet játszott, majd 1979-ben saját céget alapított, ez volt a Grid.

ellenby 1A hordozható számítógép megalkotásán három évig dolgozott Ellenby, és a gép végül messze megelőzte a korát. Egy Intel 8086-os processzorra épült, volt egy beépített, 320×240 pixeles kijelzője, 340 kilobájt memóriája, és egy másodpercenként 1200 bites adatátvitelre képes modem is került bele. Még saját operációs rendszere is volt, a Grid-OS. A gép alig öt kilót nyomott. Lemezmeghajtó nem volt benne, azt úgy kellett rácsatlakoztatni. Az ára elég borsos volt, 8150 dollár, ami mai értéken 20.325 dollárt (kb 5,5 millió forint) jelent. A gép fő vásárlója az amerikai kormány volt, ilyen gépeket használt például a NASA az egész nyolcvanas években az űrsiklóprogramban, de a hadsereg is sokat vett belőle, mert aránylag könnyű volt, strapabíró, ugyanakkor nagy számítási kapacitású.

A Gridet 1988-ban felvásárolta a kor egyik nagy számítógépgyártója, a Tandy. John Ellenby újabb saját céget alapított, amiben tabletekkel, navigációs rendszerekkel, és beágyazott valósággal kísérletezett - a kilencvenes években ezek mind-mind a korukat messze megelőző technológiák voltak.

Forrás

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény