A „kulisszák mögött” érdekes dolgok történnek az Amerika leggazdagabb övezetei közé tartozó kaliforniai Szilícium-völgyben. A térség központjául szolgáló San Joséban súlyos problémát okoz a nincstelenség. Ugyanakkor még a kiemelkedően teljesítő nőket is diszkrimináció éri

Amiben az USA és Románia egy szinten van

A 21. század technológiai forradalmában, az Y és a Z generációt látva senki sem gondolná, hogy az Egyesült Államok egyik leggazdagabb és legfejlettebb területe ugyanolyan mértékben érintett a gyermekszegénység problémájában, mint a statisztikák szerint például Románia vagy sok harmadik világbeli ország. A csillogás és a technikai vívmányok árnyékában a gyermekszegénység majdnem teljesen láthatatlan, de mégis létezik — mintha két, teljesen külön világ élne egymással párhuzamosan a Szilícium-völgyben.

Míg a Szilícium-völgy nevének hallatán általában egy gazdag régiót képzelünk magunk elé, addig a valóságban egyre többen szorulnak élelmiszer- és anyagi segélyekre. A probléma létezését és súlyosságát jelzi, hogy a Second Harvest Food Bank (Második Aratás Élelmiszerbank) nevű szervezet 2013 júliusa és 2014 júniusa között közel 500 tonna élelmiszert osztott szét a rászorulók között.

Az elmúlt években többen is megpróbálták felhívni a figyelmet a Szilícium-völgy kétarcúságára — ilyen volt a 2013-as „Heal the Valley!” (Gyógyítsátok meg a völgyet!) menet, amelynek résztvevői a nagyvállalatok vezetőinek figyelmét igyekeztek felhívni a szegénységgel kapcsolatos erkölcsi felelősségükre. Az itt lakók mégis úgy érzik, mintha egy láthatatlan burok venné körül San Josénak ezt a részét, ahol — bár a közvélekedés szerint itt mindenki sikeres lehet — a világ elől elrejtve élnek, az értéktelenség érzésével. A legelkeserítőbb látványt talán a helyiek által Dzsungelnek hívott több mint 70 hektáros terület nyújtja a városban. A Dzsungel valójában egy sátortábor, ahol több százan küzdenek a nincstelenséggel, vécé és vezetékes víz nélkül, az alapvető higiéniai feltételeket is nélkülözve. Köztük természetesen sok a gyermek.

Szakemberek szerint a szegénység problémájának kezelése nemcsak több pénzt, hanem okosabb tervezést is igényel. A legégetőbb kérdések egyike a megfizethető lakhatás biztosítása — a Szilícium-völgyben ugyanis hatalmas lakáshiány van, azért az árak és a lakásbérek az egekbe szöknek. Az itt élő szegényebb családok életben maradását nehezíti, hogy az olyan cégek megjelenése, mint pl. a Google, a Facebook vagy az Apple extrém mértékben feltornázta a megélhetés költségeit, köztük a lakásbérleti díjakat. A máshol középosztálybelinek tekintett családok itt inkább szegénynek számítanak. San Joséban minden harmadik gyermeket veszélyeztet az éhezés. Számos helyen a megélhetés költségei miatt több generáció él egy fedél alatt — találkoztak olyan esettel is, amikor egy négytagú család számára megfelelő házban 16 ember is lakott együtt, köztük 11 gyermek.

A munkaerőre pedig szükség van, és a messzebb költözés a munkáról való lemondást is jelentené sokak számára, hiszen több mint kétórás ingázást kellene vállalnia az ide visszajáróknak. Ez a helyzet okozza, hogy számos család — bár mindkét szülő dolgozik — hajléktalanszállón köt ki, mert nem képes megfizetni a lakás bérleti díját. Az extrém magas megélhetési költségek extrém életformákat is hoznak magukkal. Pl. egy egyedülálló anya, miután munkáját elvesztette, kénytelen volt addigi bérelt lakását otthagyni. Most potom havi 1000 dollárért él egy lakássá átalakított garázsban, 18 hónapos lányával — és mindezért köszönetet mond egy jótékonysági szervezetnek. A 23 négyzetméteres, fémredőnnyel záródó gépkocsitárolóban egy légtérben található a nappali, a konyha, a hálószoba, a vécé és a zuhanyzó is.

Ki a felelős a Szilícium-völgy szégyenéért?

San José polgármestere, Sam Liccardo a Szilícium-völgy szégyenének nevezi ezt az egyenlőtlenséget. Az itt lakó milliárdosok közül ugyanakkor kevesen érzik ezt ugyanígy. Bár a leggazdagabbak némelyike valóban bőkezű, ez sokszor nem segít a helyi jótékonysági szervezeteken. 2014 legtöbbet adakozó milliárdosai között ugyan három helyi nagyvállalat vezetője is szerepel (Jan Koum a WhatsApptől, Sergey Brin a Google-től és Nicholas Woodman a GoProtól), akik összesen 1,4 milliárd dollárt szántak jótékonyságra tavaly, de ennek a pénznek a legnagyobb része a Szilícium-völgyön kívüli célokra megy el, így nagyon kevés jut a helyi hajléktalanság és éhezés kezelésére.

John Sutter, a CNN munkatársa nemrégiben átfogó riportot készített a város szegényeiről, különös tekintettel a gyerekekre. Ő szintén erről az erkölcsi felelősségről beszél, amikor rámutat, hogy az Apple-nek, a Google-nak, a Facebooknak és más völgybeli vállalatoknak is felelősséget kell vállalniuk a létrejött helyzetért, amelyben a szupergazdagság és a nyomor közvetlenül egymás mellett él. „A teljes felelősség nem ezeket a vállalatokat terheli, de vezetőiknek megvan a pénzük arra, hogy segítsenek megállítani a nyomor terjedését, és egy olyan folyamat kialakulását, melyben csak a szupergazdagok tudnak túlélni” — állítja Sutter, hozzátéve, hogy a vállalatok a múltban elhanyagolták ez irányú kötelességüket.

Van azonban remény a változásra is — ennek egyik jele a Silicon Valley Rising mozgalom. Tiltakozásokkal sikerült elérni, hogy egyes nagyvállalatok — kezdeti ellenállásuk ellenére — magasabb fizetést adjanak képzetlen dolgozóiknak (a takarítóknak, buszsofőröknek, biztonsági őröknek).

Mintha nem is a feminizmus hazájában lennénk...

Az elmúlt években több neves technológiai cég is női első számú vezetőt alkalmazott. Ez nagyon jól mutat a sajtóban, szép a PR-ja. A Szilícium-völgy 15 legnagyobb IT-vállalata közül 5 társaság (jelesül az Intel, a Cisco, a Gilead Sciences, a NetApp és a Symantec) is női CIO-val büszkélkedhet. Ugyanakkor az USA népszámlálási hivatalának foglalkoztatási adatai alapján az IT-iparban a létszám és a munkabérek tekintetében is jelentős kívánnivalót hagy maga után a női munkavállalók egyenjogúsága. Ugyanis még a Szilícium-völgyben is üvegből van számukra a plafon. Bár így is akkora fizetésekről beszélünk, amelyeket hétköznapi mércével belátni alig lehet, a férfi és női szakember vagyona között olykor több tízszeres a különbség.

Sokat emlegetik napjainkban a Hewlett-Packard nevét. A cég CEO-ja a technológiai szektor leggazdagabb női képviselője, az 58 éves Meg Whitman. Az ő felhalmozott javai 1,3 milliárd dollárt érnek, ennek csak a facebookos Sheryl Sandberg ér a nyomába 1,22 milliárd dollárral. Az Alibaba társalapítóját, Lucy Penget 1,2 milliárd dollár helyezi el a dobogón, a HTC legfontosabb női vezetője, Wang Hsiueh Hong 890 millió dollárral a negyedik. A top5-ös listát a Yahoo abszolút első számú vezetője, Marissa Mayer zárja 410 millió dollárral.

Vagyis az öt leggazdagabb női techvezető vagyona összesen kb. 5 milliárd dollár, ami nem rossz summa. Ám mindez csupán töredéke a Microsoft alapítója becsült 85,1 milliárd dollárjának (Bill Gates mindössze egy évvel idősebb Meg Whitmannél). A Facebook alapítójának, Mark Zuckerbergnek a vagyonát pedig 35 milliárd dollárra saccolják. A Marketwatch szerint a techszektor leggazdagabb férfija 65-ször tehetősebb, mint a leggazdagabb nő.

A helyzet iróniája, hogy általános viszonylatban a Szilícium-völgy egészen biztatóan áll, a techszektor ugyanis finoman szólva nem az emancipáció fellegvára. Az Apple és a Google foglalkoztatottjainak csupán 30%-a nő, az Intelnél pedig még rosszabb a helyzet: itt nem egészen minden negyedik munkavállaló (24%) nő. Az eBay a közelmúltban büszkén adta hírül, hogy újabb nőt választott be az igazgatótanácsába: a 17 tag között immár hárman vannak (18%).

A női alkalmazottak által a technológiai vállalatoknál elszenvedett szexuális zaklatásról és más negatív jelenségekről indított kutatást néhány, az iparágban tevékenykedő női vezető — többek között Ellen Levy startup befektető, a LinkedIn volt alelnöke, Bennett Porter, a SurveyMonkey marketingalelnöke, valamint Monica Leas és Julie Oberweis a Stanford Egyetemről —, amelynek eredményét az „Elephant in the Valley” című jelentésben tették közzé. Több mint 200, legalább 10 éves tapasztalattal rendelkező nőt kérdeztek meg a kutatás során egy meglehetősen szűk — de a technológiai cégek által rendkívül sűrűn lakott — földrajzi régióban: a válaszadók 91 százaléka a San Franciscó-i öböl környékén és a Szilícium-völgyben dolgozik. 77 százalékuk 40 év feletti,
75 százalékuknak van gyereke. Komoly befolyással rendelkeznek, 25 százalékuk felsővezető, 11 százalékuk cégalapító, 11 százalékuk vállalkozó. A startup cégek mellett többen dolgoznak az Apple-nél, a Google-nél és a VMware-nél. A kutatás néhány főbb megállapítása:

• A válaszadók 60%-a tapasztalt munkahelyén nemkívánatos szexuális közeledést, és ennek a körnek a kétharmadát valamelyik felettese zaklatta, felét pedig egynél többször ért ilyen kellemetlen incidens. Minden harmadik érintett féltette a személyes biztonságát. 90%-uk volt tanúja szexista viselkedésnek céges rendezvényeken és iparági konferenciákon. Sajnálatos módon a zaklatott nők 39 százaléka semmit sem tett az esetet követően, mivel úgy vélte, hogy az incidens jelentése negatív hatással lesz a karrierjére, 29 százalékuk pedig nyilatkozatot írt alá arról, hogy nem hozza rossz hírbe munkaadóját.
• A megkérdezettek 47%-át kérték már meg alacsonyabb szintű feladatok (például jegyzetelés, ételrendelés) elvégzésére, amelyekre férfiakat nem szoktak felkérni, és 32 százalékuk nem értett egyet azzal, hogy ilyesmire kérték.
• 88 százalékuk tapasztalta, hogy az ügyfelek vagy kollégák a férfi munkatársaknak intézik azokat a kérdéseket, amelyeket nekik kellett volna.
• 84 százalékuk számolt be arról, hogy a szemkontaktust nem vele, hanem egy férfi kollégával vette fel a partner, és 87 százalékuk kapott megalázó megjegyzéseket férfi kollégáitól.

Brogrammernek kell lenned!

Whitman, Sandberg és Mayer még ekkora aránytalanság mellett is titánoknak számítanak. Mit szóljon azonban az a startupper nő, aki éppoly elszánt, lelkes, tettre- és áldozatkész, mint bármelyik ambiciózus hímnemű informatikus? Aki mindent úgy csinál, mint egy tech-tehetségű fiú, de végül az okozza a vesztét, hogy „csak” egy tech-tehetségű lány?

A Newsweek a „What Silicon Valley Thinks of Women” című cikkében arról írt, hogy ha rákeresünk a „frat boy culture” és a Szilícium-völgy kifejezésekre, akkor csak úgy áradnak a találatok a laza nőgyűlöletről és a szexista viccekről. Egy érdekes nyelvészeti példa: az elit egyetemek három görög betűvel jelölt kollégiumhálózata adja az erős férfiszolidaritáson alapuló „bro közösség”-eket. Az ebből, illetve a „programozó” szóból gyártották a „brogrammer-generation”-t. Továbbá rengeteg beszámolót találunk a nemi megkülönböztetésről a munkaerő-felvételben, jelentős zaklatásperekről, valamint a világ egyetlen pontján sem ismeretlen kettősmércés fizetési rendszerről, amely kitömi a laza, farmeres, kapucnis-pulóveres srácokat, de akkor is megrövidíti a lányokat, ha férfimércével is szellemesek, okosak és divatosak.

A hátrányos nemi megkülönböztetés ellen veszi fel a harcot egy egyszerre női és atomtech cég, a Glassbreakers nevű startup. Arra biztatja a nőket, hogy összefogva zúzzák szilánkokra az üvegplafont, álljanak ki magukért, legyenek büszkék az eredményeikre, de a gyűlöletbeszédet nem tolerálják. „Együtt erősebbek, hangosabbak és hatásosabbak vagyunk, mint egyedül!”