FőoldalCikkekCikkek megjelenítése címkék szerint: munka

munka

A Netlife Robotics bejelentette, hogy a Pepper nevű humanoid robot, és a hozzá kapcsolt saját, hazai fejlesztésű know-how segítségével szeretné megteremteni a jelenleginél sokkal kellemesebb ügyfél-élmény alapjait nemzetközi és hazai ügyfélszolgálatokon is

Napjainkban egy új irányzat van születőben, amely visszahozza az emberi kéz szerepét a gyártási folyamatokba. E trendet kollaboratív iparágnak nevezzük

A most elstartolt IThon.info információs portál egy olyan új kezdeményezés és összefogás, melynek célja, hogy megmutassa a hazai informatikai lehetőségeket, aktualitásokat és sikertörténeteket. A cél a szakmai tájékoztatás és közösségépítés, valamint alternatíva nyújtása az elvándorlással szemben. Akár évi 3000 szakembert szeretne hazacsábítani, és megpróbálja felkelteni a fiatalok érdeklődését a szakma iránt

Az online kommunikációs megoldások és az irodai eszközök fejlődésével már otthonunkban is éppen olyan hatékonyan tudjuk ellátni feladatainkat, mintha bent ülnénk az irodában. De ehhez tényleg csak a megfelelő technológiára van szükségünk? Vagy munkaszervezésben, esetleg lelkileg is fel kell készülnünk az otthoni munkára? El tudjuk kerülni, hogy az otthon végzett munka elhatalmasodjon az életünkön? Az innovatív irodaszer márkaként ismert Leitz felmérése többek között ezekre a kérdésekre kereste a választ

A Narda Safety Test Solutions méréstechnikai megoldásai biztonságot adnak a munkahelyen a 2013/35/EU irányelvnek megfelelően teljes sávszélességben - egyszerűen, gyorsan, megbízhatóan

A „kulisszák mögött” érdekes dolgok történnek az Amerika leggazdagabb övezetei közé tartozó kaliforniai Szilícium-völgyben. A térség központjául szolgáló San Joséban súlyos problémát okoz a nincstelenség. Ugyanakkor még a kiemelkedően teljesítő nőket is diszkrimináció éri

Tudományos felmérés igazolja a távmunka hatékonyságát, a munkamódszer elterjedtsége azonban egyelőre elég alacsony. Magyarországon 2014-ben az alkalmazottak mindössze 3,4 százaléka dolgozott távmunkában, és ez az arány az EU-országokra vetítve is csupán 5,8 százalék. Az alacsony számok mögött összetett okok húzódnak. Sok helyen például az is közrejátszik, hogy a munkaadó nincs tisztában azzal, hogyan gondoskodhatna a biztonságos és hatékony távmunka feltételeiről

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény