FőoldalÜzlet15%-kal több árbevételt hozott az első félév a Videoton Holdingnak
2015. augusztus 04., kedd ::

15%-kal több árbevételt hozott az első félév a Videoton Holdingnak

Az MTI-nek adott információk szerint a Videoton vállalatcsoport a 2015-ös év első felében több mint a 82 milliárd forint árbevételt ért el

Közleményükben emlékeztettek arra, hogy a Videoton vállalatcsoport a 2014. évi konszolidált pénzügyi adatok szerint a TOP 100-as listán a 61. helyen helyezkedik el, ezzel hat helyet javított pozícióján az azt megelőző évhez képest. Az ipari átlagot jóval meghaladó növekedésével a Videoton vállalatcsoport növelte piaci részesedését és vélhetően javította igen előkelő pozícióját az Európai Unión belüli szerződéses gyártó cégek között, ahol eddig is az első öt között szerepelt.

A Videoton vállalatcsoport tavalyi konszolidált árbevétele 133 milliárd forintot tett ki, a 2013-as adat 113,5 milliárd forint volt. A nyilvános cégadatok szerint adózott nyeresége mintegy 9,2 milliárd forintról 10,8 milliárdra emelkedett.

Közleményük szerint hazai termelő cégeik létszáma a 12 hónappal ezelőttihez képest mintegy 400, az év elejéhez képest pedig mintegy 100 fővel növekedett, amely így az 5700 főt is meghaladja. A teljes – szolgáltató és külföldi cégeket is magába foglaló – foglalkoztatotti létszám is hasonló mértékben nőtt ebben az időszakban és így meghaladja a 9500 főt. A növekedés nagyobbik része az elmúlt évekkel összhangban az autóipar, illetve az elektronikai szerelés területén valósult meg.

Megjegyezték, hogy a létszámnövekedés rendkívüli erőfeszítéseket követelt meg a vállalatcsoporttól, a növekedés legfőbb korlátja pedig a munkaerő hiánya, már nem csak a szakképzett, de a betanított területen is. Nagy kihívás a hazai munkaadóknak a versenyképes nemzetközi szaktudással bíró munkavállalók megtartása, ami elkerülhetetlen az egyre komplexebbekké váló technológiák és az új üzletek tekintetében. A munkaerő-piaci versenyképességének növelése érdekében a Videoton vállalatcsoport idén a hozzáadott érték mintegy 8 százalékos növekedéséből származó fedezetnövekményt a bérköltségek növelésére fogja fordítani. Ezzel együtt a következő időszakban a munkaerő, mint szűk keresztmetszet figyelembevételével a hatékonyságjavítás, a csapatmunka erősítése és az automatizálás az első számú prioritás, ami megelőzi a növekedést is.

Forrás: MTI

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény