FőoldalÜzletA hír igaz: a HP megvette az Arubát
2015. március 16., hétfő ::

A hír igaz: a HP megvette az Arubát

A HP hivatalosan is bejelentette, hogy 2,7 milliárd dolláros nagyságrendű ügylet keretében felvásárolja a hálózati technológiában érdekelt Aruba Networkst

A HP-t irányító Meg Whitman a negyedéves eredmények bejelentésekor már utalt arra, hogy cége olyan helyzetben van, hogy ismét beindíthatja a cégvásárlásokat.

A Bloomberg a megvásárlás lehetőségét két hete szellőztette meg. A hírre a hálózati cég papírjai mintegy 40 százalékot erősödtek. A HP 24,67 dollárt ajánlott az Aruba részvényeiért, ami több mint 34 százalékos prémiumot jelent a bejelentéskori árfolyamhoz képest. Szakértők szerint még így is kifejezetten jó áron tudott hozzájutni a vállalathoz a HP miután a 13 éve tevékenykedő Aruba az utóbbi időben folyamatosan tudta növelni bevételeit, és az egyéb, eredményességi mutatók is szépen alakultak.

Az Aruba megvétele valóban kifizetődhet. A január végén lezárt második pénzügyi negyedévük jól alakult: a forgalom 213 millió dollárt tett ki, ami 21 százalékkal több mint az egy évvel korábbi adat. Az árbevétel-arányos működési eredmény a tavalyi hasonló időszak 10 milliós veszteségével szemben most 5,6 milliós nyereség lett. A vezeték nélküli acces pointok kiépítésében és üzemeltetésében járatos Aruba nagy segítség lehet a HP-nek a vállalati hálózati piac meghódításában. Egy friss elemzés szerint a szegmensen belül a HP részesedése csak 4-5 százalékos, miközben a most megvett Aruba 10-13 százalékot tudott eddig kiharcolni magának.

A szokásos versenyhatósági jóváhagyásokat követően idén október végén zárulhat le hivatalosan összeolvadás. A hírek szerint az Aruba portfólióját változatlanul önálló brand alatt fogják majd forgalmazni.

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény