Dr. Szuromi Szabolcs rektorA rendezvényt Dr. Szuromi Szabolcs rektor nyitotta meg. Üdvözlő beszédében elmondta, hogy a projekt 2 évvel korábbi megnyitásakor Dr. Pálinkás József, az MTA akkori elnöke már jelezte, ha az egyetem ezt a kutatói munkát sikeresen befejezi, nemzetközi szintű hírnévre tesz szert, az élvonalba kerülhet. A munka elkészült, kettős haszonnal, részint a kutatási eredmények magáért beszélnek, részint pedig az egyetemi kutató teamek kiterjedt kapcsolatrendszerre tettek szert, ami a további, folyamatos kutatómunka záloga.
Dr. Hajdu Gábor projektmenedzserA projekt célja az volt, hogy a Pázmány Péter Katolikus Egyetem versenyképességét erősítsék a nemzetközi oktatási és tudományos piacon kutatási projektek támogatásával és kutatási szolgáltatások fejlesztésével. Ennek eredménye többek között „Lab-on-a-chip (LOC)", azaz a „Laboratórium egy chipen" technológia, melynek alkalmazásával lehetőség nyílt ugyanazon vizsgálatok lefolytatására néhány négyzetmilliméteres területen. Továbbá fontos előrelépéseket tettek a rákos daganatok korai felismerésében, az új kvantitatív képalkotó technológia segítségével, amely költséghatékony és biztonságos megoldást jelent ezen problémákra. A projekt általános ismérveit Dr. Hajdu Gábor projektmenedzser mutatta be. |
Az Egyetem a megvalósult projekt keretében több éven át végzett nemzetközi jelentőségű kutatásokat, amelyek három kiemelt területre koncentrálódtak, a „Bionika", „Európa a nagyvilágban", illetve „Kormányzás és közjó". A három, egységet alkotó kutatási terület kapcsolódik az Európai Unió tudományos és technológiai céljaihoz, valamint az Új Széchenyi Terv húzóágazataihoz. A PPKE kutatóegyetemként mindig is arra törekedett, hogy jelentős K+F kapacitást építsen ki, ezáltal biztosítva a hazai kutatói utánpótlást hosszú távon, illetve kutatási programjai révén bekapcsolódhat az Unió számára kulcsfontosságú kutatási tevékenységekbe, európai innovációs folyamatokba.
Az eseményt egyetemi és külső meghívottak követték, a szakmai prezentációkon sokat tanulhattunk.
A bionika területén a chipen kívül előrelépéseket értek el a protézisek és más rehabilitációs eszközök, testközeli érzékelő-rádiókommunikációs hálózatok, illetve a személyre szabott tartalomszolgáltatás modern telekommunikációs eszközei területén. Az „Európa a nagyvilágban" projekt területén jelentős fejlődéseket értek el a digitális tér alakításában, az európai identitás erősítésében, valamint az intézményi bizalom növelésében, a gazdaságpolitika fejlesztésében és a versenyképesség növelésében. A „Kormány és közjó" témában fontos kiemelni a munkajogi szabályozások és a közigazgatási fejlesztések területén történt előrelépéseket.
A három kiemelt kutatási területen elért eredmények együttesen képesek reflektálni a 2008 őszén kialakult és napjainkig elhúzódó gazdasági válság nemzetközileg is aktuális kihívásaira. A kiemelt kutatási területek fejlesztésével az Egyetem támogatja a versenyképességi pólusprogram megvalósítását is.
Az alprojektek bevezető előadásait specifikus előadások egészítették ki.
Dr. Kőszeghy Miklós, Dr. Gáthy Vera és Dr. Szigetvári TamásA „BTK – Európa a nagyvilágban" című alprojektet Dr. Kőszeghy Miklós ismertette, ezen belül Dr. Gáthy Vera Indiáról, a világ legnagyobb demokráciájáról beszélt, Dr. Szigetvári Tamás pedig Törökországról, mint az Európai bővítés lehetőségéről, változó megközelítésben.
Dr. Szolgay Péter dékán, Dr. Gyöngy Miklós Dr. Iván Kristóf és Prószéky GáborA másik kutatási terület az informatika, elektronika. Dr. Szolgay Péter dékán ismertette az „ITK – Bionika" című alprojektet, majd Dr. Gyöngy Miklós a Kvantitatív ultrahang a rákdiagnosztikában és rákterápia követésben, Dr. Iván Kristóf PPKE ITK Mikrofluidikai kutatási eredmények a TÁMOP pályázatban, és Dr. Prószéky Gábor Orvosi nyelvtechnológiai kutatásokról beszélt, a magyar nyelvű szemészeti beteglapok gépi értelmezése során.
Dr. Tóth TihamérVégezetül a harmadik nagy kutatási részprojekt eredménye keretében Dr. Tóth Tihamér A „JÁK – Kormányzás és közjó" című projektet ismertette, ezen belül Dr. Gyulavári Tamás: A munkajog válsága, halála vagy újjászületése? A munkajogi kutatás új útjai a 21. század elején, illetve Dr. Szalai Ákos: A jogrendszer hatása a versenyképességre – joggazdaságtani vizsgálatok című előadásai hangzottak el.






