FőoldalÜzletLemondott a Lenovo alapítója
2011. november 03., csütörtök ::

Lemondott a Lenovo alapítója

A Lenovo Group alapítója, Liu Csuan-cse (Liu Chuanzhi) szerdán bejelentette, lemond elnöki posztjáról, ezt mostantól a cég vezérigazgatója, Jang Jüan-csing (Yang Yuanqing) tölti be. Liu a jövőben a Lenovo anyavállalatának, a Legend Holdings-nak a fejlesztésére összpontosít majd, miközben tiszteletbeli elnöke marad Kína legnagyobb PC-gyártó vállalatának. Jang kettős minőségében vezeti tovább a Lenovót

Liu Csuan-cse egy tízfős kutatócsoport élén 1984-ben hozta létre a vállalatot 200 ezer jüan (mintegy 31.500 dollár) alaptőkével. 2005-ben Liu és Jang vezetésével vásárolták meg az IBM PC-részlegét. 2005-2009 között Jang töltötte be az elnöki posztot.

A cég a piac megnyugtatását szolgálandó, külön közleményben tudatta, hogy a második pénzügyi negyedév eredményei alapján 13,5 százalékos részesedéssel, a Lenovo a világ második legnagyobb PC-értékesítőjévé lépett elő. A harmadik negyedévben a kínai informatikai vállalat nettó nyeresége 88 százalékkal 143,9 millió dollárra nőtt, amely elsősorban a fejlődő piaci értékesítéseknek köszönhető.

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény