FőoldalÜzletCsődbe ment a Northvolt
2025. március 17., hétfő ::

Csődbe ment a Northvolt

A svéd cég lett volna Európa válasza a kínai akkugyáraka

Az Elektronet nyomtatott hasábjain többször is foglalkoztunk a világ akkumulátorgyártásának kérdéseivel. Ennek keretében először a 2022. évi 3. számunkban írtunk a nagy jövővel kecsegtető, Northvolt nevű svéd cégről. Most az európai ipar számára szomorú hírt közölt a Guardian: csődöt jelentett be a Svédországban akkumulátorok és elektromos hajtású autók fejlesztésével foglalkozó vállalkozás. A céget még 2015-ben alapította a Tesla két volt munkatársa, 2025-ben ötezer dolgozót foglalkoztattak.

A vállalat, amelynek szlogenje az „olajtörténelmet írni" volt, 2016-os alapítása óta több mint 10 milliárd dollár tőkét, kölcsönt és állami finanszírozást kapott, A cégbe később olyan nagyvállalatok fektettek, mint a BMW, a Volkswagen és a Goldman Sachs, miközben hatalmas hiteleket is kaptak, többek között az Európai Fejlesztési Banktól. Az első gyárukat 2021-ben építették fel, az első akkumulátorokat 2022-ben szállították le. Eredetileg 2024-re tervezték, hogy tőzsdére viszik a céget, de ezt 2025-re tolták.

Tavaly a BMW lemondott egy tervezett kétmilliárd dollár értékű megrendelést a Northvoltnál, a hírek szerint azért, mert a cég nem tudta leszállítani a megrendelt akkumulátorokat. Nagyjából akkor kezdődtek a leépítések. A vállalat megmentése érdekében a Northvolt már igyekezett csökkenteni a költségeket, és 1600 munkahely leépítését jelentette be, és azt tervezte, hogy március végéig befejezi az üzletág szerkezetátalakítását. 2024 novemberében a cég csődöt jelentett az Egyesült Államokban, majd távozott Peter Carlsson vezérigazgató, aki akkor azt nyilatkozta: Legalább egy egymilliárd dolláros tőkeinjekcióra lenne szükség, hogy a Northvolt működőképes maradjon.

Maga a cégvezetés az elmúlt hónapokban többször hivatkozott „egy sor összetett kihívás”-ra, amelyek a pénzügyeit sújtották, ideértve „az emelkedő tőkeköltségeket, a geopolitikai instabilitást, az ellátási lánc zavarait és a piaci kereslet eltolódását”. Hozzátették, hogy a Northvolt „jelentős belső kihívásokkal” szembesült az akkumulátorgyártás növekedése során az általa „rendkívül összetett iparágnak" nevezett területen. A startupot korábban kritikák érték amiatt, hogy egyszerre több gyárat próbált építeni Svédországban, Németországban és az Egyesült Államokban.

Forrás: www.theguardian.com
Kép: northvolt.com

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény