Cikkek
Nagyfeszültségű, integrált, egychipes piezomeghajtó
A Texas Instruments újdonsága, a DRV2700 típusnevű, egychipes piezomeghajtó integrált perifériák széles skáláját kínálja, ennek jegyében tartalmaz 105 V feszültségű kapcsolót, teljesítménydiódát, valamint differenciálerősítőt is. Az univerzális meghajtó képes nagy- és kisfeszültségű piezoelektromos terhelések meghajtására is. A bemeneti jel lehet differenciális vagy egyvégű, ACvagy DC-csatolású is. A DRV2700 négyféle, GPIO-n keresztül vezérelhető erősítést támogat: 28,8 dB, 34,8 dB, 38,4 dB, valamint 40,7 dB
Magyarok fogják össze Közép-Európa legtehetségesebb vállalkozóit
Kihirdették a CESAwards idei nyerteseit a Bécsben rendezett döntőn. A magyar csapat által immár másodszorra megszervezett rendezvény egyre nagyobb siker: idén 1000 startupot jelöltek, akik közül a közönség, majd a neves szakértőkből álló zsűri választotta ki a legjobbakat. Az IseeQ által irányított magyar, önkéntesekből álló szervező csapatnak a régió mind a 10 országában egy vagy akár több szakértő „nagykövet" segített megtalálni és aktivizálni az adott ország legtehetségesebb vállalkozóit
Megvette a Dell az EMC-t
A Dell 67 milliárd dollárt adott az adattárolással foglalkozó EMC-ért
A ThyssenKrupp Industrial Solutions a Siemens szoftverét választotta
A ThyssenKrupp csoporton belül az üzemek építésének specialistája, a ThyssenKrupp Industrial Solutions úgy döntött, hogy azonnali hatállyal a Siemens Comos nevű üzemtervezési és üzemirányítási szoftver megoldását fogja alkalmazni a cégen belül mindenütt, a globális üzemépítési üzletág további integrálásának részeként. A Folyamat Technológiák (korábban Uhde) egység már 1997 óta használja a Comos-t, a szabványos szoftver alkalmazása pedig lehetővé teszi, hogy a ThyssenKrupp Industrial Solutions sokkal gyorsabban és hatékonyabban kezelje a globális tervezési folyamatokat és az üzemirányítási feladatokat. A cég a világ egyik vezető szolgáltatója a vegyi üzemek, finomítók, cement- és más gyártelepek, valamint a bányászati üzemek, ércfeldolgozók és kikötők kezelése terén
Megnyílt Magyarország első 3D nyomtatásra specializálódott oktató stúdiója!
A FreeDee Printing Solutions megnyitotta Magyarország első kifejezetten 3D nyomtatásra szakosodott oktatási stúdióját, a 3D Akadémiát. A FreeDee 3D Akadémia középpontjában a MakerBot egyetemek számára kialakított megoldása, az első hazai MakerBot Innovációs Központ áll. Az oktatóterem a képzések mellett ennek a high-tech infrastruktúrának a hazai referenciaközpontja is egyben. A csapat azt szeretné, ha a 3D Akadémia egy olyan hely lenne, ahol mindenki, aki érdeklődik az additív gyártástechnológiák iránt, megtalálhatja a válaszokat a kérdéseire, kipróbálhat különböző eszközöket, tanulhat és kísérletezhet
BlackBerry: 5 millió, vagy semmi
A cég ügyvezetője, John Chen pedig azt mondta, hogy amennyiben egy éven belül nem tudnak nyereséget felmutatni, valószínűleg örökre abbahagyják a hardverek - és így a mobilok - gyártását. Ebben az esetben a cég teljes mértékben a szoftverekre koncentrálna
Mindent felülmúló hatékonyság a mérőlaborban
A Fujitsu Technology Solutions GmbH. Termékminősítési Központjában méréstechnikai rendszerekkel ellenőrzik az elektronikus egységek és eszközök elektromágneses összeférhetőségét. A Rohde & Schwarz R&S®EMC32 nevű EMC mérőszoftvere minden telephelyen az infrastruktúra kulcseleme: ennek segítségével készítik el a vizsgálati terveket, illetve vezérlik és figyelik automatikusan a méréssorozatokat
Rendezvények / Kiállítások
Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény
Elektronet nyomtatott kiadás
Legfrissebb lapszámunk kapható az újságárusoknál, vagy előfizethető honlapunkon, itt!
Legolvasottabb cikkeink
-
Bel Stewart-MagJack csatlakozók
-
Érintésvédelmi műszerek képességei
-
Egyedi és szériamozgatási és -ellenőrzési rendszerek a folyamatok automatizálásához
-
Amerikai tudományos elismerését a Kálmán-szűrő megalkotójának
-
Valódi és biztonságos alternatíva a boltokból kivont izzólámpákra
-
2022-re 4 nm-es gyártástechnológiát céloz meg az Intel
-
Skype: messze több, mint egy VoIP-telefon
-
A Szilícium-völgy válasza a globális válságra
-
A pendrájv sem csodaszer!
-
National Instruments