Cikkek
Öt tanács a naprakész, biztonságos szoftverekért
Egy nemrég készített kutatás arra mutatott rá, hogy az IT-biztonsági szakemberek számára a legigényesebb időtöltés nem a támadások kivédése, hanem a szoftverfoltozás. A felmérésben részt vevők 35 százalékánál a házon belül fejlesztett alkalmazások sérülékenységeinek felkutatása és javítása számít a leginkább időigényes feladatnak, míg 33 százalék esetében a készen vásárolt szoftverekkel kapcsolatban hasonló a helyzet. A szoftverek frissítése azonban a megfelelő stratégiával és megoldásokkal egyszerűsíthető
Az automatizálási rendszerek távoli vezérlésére és megfigyelésére
Az RS Components bejelentette az új groov Box ipari készülék bevezetését, melynek segítségével a karbantartási mérnökök és a létesítmény- és automatizálási menedzserek, valamint a szervizvállalatok egyszerűen és biztonságosan nyomon követhetik és felügyelhetik bármely automatizálási rendszerüket vagy berendezésüket okostelefonról, táblagépről, számítógépről vagy okostelevízióról
Csak speciális esetben lesz roaming díj az EU-ban, garantált lesz a nyílt internet
A pontos részleteket a későbbiekben dolgozza ki a bizottság és a távközlési hatóságok
Új okostelefonokat mutatott be a Huawei
Októberétől két újabb felsőkategóriás termék érhető el a Huawei hazai kínálatában: a P8 okostelefon Prémium verziója és „nagytestvére", a P8 Max
Nagy adatsebességű, 50%-os helyigényű és tömegű csatlakozók
Az Aerco kínálatában megjelentek az AB Connector sorozatban a MABAC miniatűr D38999 csatlakozók, amelyek kisebb, könnyen tokozásban a D38999 Series III csatlakozók teljesítményét biztosítják. Ez rendkívül előnyös olyan csúcstechnológiás alkalmazások esetében, mint repüléstechnika, orvosi eszközök, ipari rendszerek, hordható katonai alkalmazások. Az új csatlakozókkal legalább akkora adatsebesség érhető el, mint a MIL-DTL38999 Series III csatlakozókkal, viszont azokhoz képest csupán fele tömeggel és helyigénnyel érkeznek
Jön az első IoT ötletverseny
Az IoT, azaz a dolgok internete ma még sokak számára tudományos fantasztikumnak tűnik, ennek ellenére a Hackathon-in-a-Box és az IT Factory október utolsó hétvégéjén ötletversenyt szervez a technológia rajongóinak
Automotive Hungary – immár harmadszor
Harmadik alkalommal rendezi meg idén október 28-30. között a HUNGEXPO Zrt. a Budapesti Vásárközpontban az AUTOMOTIVE HUNGARY-t. A nemzetközi járműipari beszállítói szakkiállítás az egyetlen olyan esemény Kelet-Közép-Európában, ahol a járműgyártás teljes spektruma képviselteti magát
Rendezvények / Kiállítások
Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény
Elektronet nyomtatott kiadás
Legfrissebb lapszámunk kapható az újságárusoknál, vagy előfizethető honlapunkon, itt!
Legolvasottabb cikkeink
-
Bel Stewart-MagJack csatlakozók
-
Érintésvédelmi műszerek képességei
-
Egyedi és szériamozgatási és -ellenőrzési rendszerek a folyamatok automatizálásához
-
Amerikai tudományos elismerését a Kálmán-szűrő megalkotójának
-
Valódi és biztonságos alternatíva a boltokból kivont izzólámpákra
-
2022-re 4 nm-es gyártástechnológiát céloz meg az Intel
-
Skype: messze több, mint egy VoIP-telefon
-
A Szilícium-völgy válasza a globális válságra
-
A pendrájv sem csodaszer!
-
National Instruments