Konstruktőr
Nagyító alatt a Microchip, a Quectel és a Loriot – ChipCAD Szaknap 2023
2019-et követően – a COVID-járvány miatti kényszerű kihagyás után –, 2023. október 18-án a ChipCAD Kft. ismét megrendezte hagyományos, éves szaknapját. A rendezvény iránti töretlen érdeklődést jól mutatta, hogy előzetesen több mint százan regisztráltak
Díjazták a kreatív tanárokat, akik újító megoldásaikkal fejlesztik a hazai STEM oktatást
A budapesti Berzsenyi Dániel Gimnázium, a szintén a fővárosban működő BMSZC Petrik Lajos Két Tanítási Nyelvű Technikum és a dombóvári Magyar Máltai Szeretetszolgálat Esterházy Miklós Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium nyerte el az ebben az évben az egyenként 800 000 forint pénzjutalommal járó EJMSZ Iskola Díjat. A hazai és nemzetközi nagyvállalatokat tömörítő Együtt a Jövő Mérnökeiért Szövetség (EJMSZ) második alkalommal meghirdetett pályázatára Gimnázium, Technikum/Szakgimnázium és Szakképző iskola kategóriákban jelentkezhettek a magyarországi iskolák pedagógusai az általuk alkalmazott és legjobbnak tartott természettudományos (STEM) oktatási módszereik nevezésével.
DataRacing 2023 – data science verseny
Az MNB, a BME és a dmlab szervezésében idén is elindul a DataRacing 2023 data science verseny. A verseny december 3-ig fut, összesen szuperbrtuttó 6 millió forint nyereménnyel.
Nemsokára fellőhetik az első kozmikus félvezetőgyárat
A ForgeStar-1 még nem tudja a Földre visszahozni az anyagokat, de utódja már erre is képes lesz.
Olcsó megoldással növelhető a Li-ion akkuk élettartama
Az oldódásra hajlamos polietilén-tereftalát (PET) szalagot kell a gyártás során másra cserélni.
Mindig a megfelelő kábelt
Megbízható és a gyakorlatban bizonyított megoldások nagy igénybevételű környezethez
Alacsony működési feszültségű kék LED
Kevesebb, mint 1,5 V-ról is működik.
Rendezvények / Kiállítások
Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény
Elektronet nyomtatott kiadás
Legfrissebb lapszámunk kapható az újságárusoknál, vagy előfizethető honlapunkon, itt!
Legolvasottabb cikkeink
-
Bel Stewart-MagJack csatlakozók
-
Érintésvédelmi műszerek képességei
-
Egyedi és szériamozgatási és -ellenőrzési rendszerek a folyamatok automatizálásához
-
Amerikai tudományos elismerését a Kálmán-szűrő megalkotójának
-
Valódi és biztonságos alternatíva a boltokból kivont izzólámpákra
-
2022-re 4 nm-es gyártástechnológiát céloz meg az Intel
-
Skype: messze több, mint egy VoIP-telefon
-
A Szilícium-völgy válasza a globális válságra
-
A pendrájv sem csodaszer!
-
National Instruments