FőoldalEnergetikaCikkek megjelenítése címkék szerint: szakmai közösség

szakmai közösség

A Sharp Corporation befejezte kísérleti ökoháza építését az Oszaka városában található Green Front Sakai komplexumban, Japánban. Az épület 2011 júniusában kezdte meg működését, hogy megvalósulhasson a nagy cél: a zéró széndioxid-kibocsátású ház. A Sharp kettős célja az ÖkoHázzal egyrészt az áramfogyasztás minimalizálása, másrészt a kényelmesebb lakókörnyezethez való hozzájárulás volt

Az APC biztosítja a szünetmentes áramforrásokat a készpénzmentes fizetési- és feltöltési pontok, valamint egyéb értékes elektromos eszközök védelmére a VOLT Fesztiválon. A készpénzmentes fizetési szolgáltatást tavaly próbálhatták ki először a látogatók a Heineken Balaton Sound és a Sziget fesztiválokon. A technológia lényege, hogy a fesztivál résztvevői RFID-kártyával fizethetik ki fogyasztásukat, amelyet előzetesen egy tetszőleges összegű egyenleggel töltöttek fel

Fejlesztéspolitikai akcióterv alapjait készítette el a Nemzeti Elektronikai Kerekasztal. A Nemzeti Elektronikai Kerekasztal (NEK) résztvevői ünnepélyes keretek között aláírták azt az állásfoglalást, amelyben a hazai elektronikai ipar erősítésének feladatait foglalták össze

Az Eaton Ellipse ECO, az Eaton legjobban keresett termékének legújabb változata kompakt áramvédelmet nyújt a különböző vállalati elektromos eszközök, például a számítógépek, munkaállomások, telefonberendezések és POS terminálok számára. Elődjéhez hasonlóan, az Ellipse ECO-t is offline topológia jellemzi, és megvédi az irodai alkalmazásokat a leggyakoribb áramkimaradások, például a meghibásodások és áramtüskék ellen

Az APC bejelentette a PowerChute Business Edition 9.0-es verzióját. Ez az első szünetmentes áramforrás (UPS) menedzsment szoftver, amely lehetővé teszi az informatikai eszközök energiafogyasztásával összefüggő információk lekérdezését. A PowerChute Business Edition 9.0, az APC már ismert biztonsági leállítási funkcióján és az UPS felügyeleti funkciókon túl, mért adatok alapján teszi a felhasználók számára lekérdezhetővé az egyes Smart-UPS-einek energiafogyasztását, költségeit és CO2 kibocsátását

sma_logo

A német SMA Solar Technology AG napenergia technológiai vállalat megvásárolta lengyel beszállító partnerét - közölte a frankfurti TecDax indexben jegyzett vállalat a tőzsde honlapján

A dél-lengyelországi Zabierzów városban működő 500 alkalmazottat foglalkoztató dtw Sp.z.o.o. vállalat inverterek gyártásával foglalkozik. 2010-ben a vállalat 74 millió euró forgalmat bonyolított. Az SMA értékesítési árbevétel alapján működési területén piacvezetőnek tekinti magát Németországban.

A NuMicro eszközökkel való gyors és hatékony fejlesztőmunkát teszik lehetővé a Nuvoton gazdagon felszerelt tanulópaneljei (Nuvoton Learning Board), a Nu-LB-NUC140 és Nu-LB-M051 Mindkét panel céláramköre egy-egy ARM Cortex-M0 magra épülő, 32 bites mikrokontroller, melyek tulajdonságai és perifériakészlete bizonyos szintig megegyeznek egymással

2011. június 18.-án rakták le az új, energiatakarékos közvilágítási LED-lámpatesteket gyártó üzem alapkövét. A Mezeivill Kft. csaknem 600 millió forintos beruházásához az EU 50 százalékos támogatást adott

Ha két ország közös érdekek miatt összeköti elektromos hálózatát, előfordulhat, hogy éppen egy harmadik lesz az, amelyik nyer a beruházáson - többek között ez a meglepő eredmény született a dr. Kóczy Á. László vezette játékelmélettel foglalkozó kutatócsoport és dr. Csercsik Dávid rendszerelméleti kutató közös munkája nyomán. Bár a magyar szakemberek egyszerűsített modellel dolgoztak, az eredmény jól mutatja a játékelmélet fontosságát a modern gazdaságban. A kutatócsoport a Magyar Tudományos Akadémia "Lendület" programjának keretében jöhetett létre az MTA Közgazdaságtudományi Intézetében

Megjelent a PV-NMS-NET (Supporting Development of Photovoltaics in the EU New Member States Network) nyolcadik kiadása, friss információt szolgáltatva a fotovillamos (PV) energiaátalakítás helyzetéről az Európai Unió 12 új tagállamában

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény