FőoldalCikkekCikkek megjelenítése címkék szerint: töltés

töltés

wireless-chargingKét nagy szabványosítási szervezet egyesült azzal a céllal, hogy minél hamarabb kialakítsák az idevágó új technológiák globális szabályait

ABB-SchnellladerA Dániában piacvezető e-mobilitás üzemeltető CLEVER és az energetikai és automatizálási technológiák vezető beszállítója, az ABB bejelentették, hogy a CLEVER az ABB 100 darab, több szabvánnyal kompatibilis ABB Terra 53 DC gyorstöltőállomással fogja bővíteni a töltőhálózatát Dániában és a szomszédos országokban

abb-e-0A projektben résztvevő öt partner, köztük az ABB, állami és magántársaságok illetve szervezetek bevonásával, a tagok közös elkötelezettségével konzorciumot hozott létre a fenntartható és megbízható nagytávolságú e-mobilitás megvalósítására, amelynek előnyei a projektben részt vevő országokon túl kontinens szerte is érezhetőek lesznek

A partnerség elmélyíti a kapcsolatokat az energiatárolási technológia terén élenjáró, az elektromos autók bevezetésében úttörőnek számító kínai BYD és a piacvezető energetikai és automatizálási cég, és az ABB között

A cég szerint néhány éven belül piacra is lépnek vele

Ezentúl globális megállapodás köti össze a Volvo elektromos és elektromos-hibridhajtású buszait az ABB gyorstöltő megoldásaival, ezzel kikövezve az utat a városi e-mobilitás gyors elterjedése előtt

Jelenleg az átmenet időszakában vagyunk, amikor az akkumulátorok ára évente 20-30%-kal csökken, amely elképesztő hatást gyakorol a gépjárműiparra

Az ABB felhő-alapú csatlakozási megoldásai alapjaiban változtatják meg az elektromos járművek töltésének folyamatát – ennek köszönhetően az üzemeltetők hatékonyabban működtethetik elektromos autó-töltő hálózataikat, és rugalmasan tudnak reagálni az iparágon belüli folyamatos változásokra

A Maxim Integrated Products bejelentette MAX17050 típusnevű teleptöltöttség-mérő áramkörét, amely a cég állítása szerint a piacon elérhető, legnagyobb pontosságú célmegoldás. A MAX17050-ben a cég saját fejlesztésű, szabadalmaztatott ModelGauge m3 algoritmusa dolgozik, amely a hagyományos, coulomb-számlálás-alapú mérési elvet a szaba­dalmaztatott, feszültségmérés-alapú ModelGauge-megoldással fejeli meg. A MAX17050 ezzel a lehető legnagyobb mérési pontosságot nyújtja, negyedannyi teljesítményt disszipál, és harmadannyi területet igényel a konkurens megoldásokhoz képest. A MAX17050 ideális megoldás azokhoz a hordozható elektronikai termékekhez, amelyeknél a töltöttség pontos kijelzése nagy fontosságú (pl. okostelefonok, táblagépek, mobilrádiók, orvosi/egészségügyi termékek stb.)

A világon elsőként Észtországban kezdte meg működését országos gyorstöltő-hálózat elektromos autók számára, amely az ABB, a vezető energetikai és automatizálási cég technológiájának köszönhetően valósulhatott meg

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény