oktatás
A szakképzett munkaerő hiánya egyre nagyobb problémát jelent, így mára elengedhetetlenné vált, hogy a vállalatok generációkra szabott üzenetekkel toborozzanak potenciális munkavállalókat. Ezen belül kiemelten fontos a szakképzett fiatalok megszólítása, akik szakmai kihívásokra, felelősségteljes munkára vágynak, és azonnali eredményeket akarnak. Az energiamenedzsmenttel és automatizálással foglalkozó Schneider Electric ezért tavaly kifejezetten fiatal mérnökök számára hirdetett fizetett gyakornoki programot. Az EcoStruxure Akadémia nevű kezdeményezés olyan „gyorstalpaló”, melynek során az ambiciózus pályakezdők valódi felkészítést kapnak, és élesben bizonyíthatják rátermettségüket. Így a vállalat is egyből visszajelzést kap teljesítményükről. A 2018 szeptemberében indult képzés nemrég az utolsó állomásához érkezett, ahol a résztvevők a szervezet régiós vezetői előtt számoltak be az elmúlt közel egy évben elért sikerekről
Az Óbudai Egyetem adott otthont a magyar műszaki felsőoktatás egyik jelentős, minden évben megrendezett hallgatói szakmai seregszemléjének, a XXV. Jubileumi Országos Ajtonyi István Irányítástechnikai Programozó Versenynek. A köztudatban PLC verseny néven ismert szakmai vetélkedőt a házigazdák Zalotay Péter néhai főiskolai docens emlékének ajánlották, aki már a verseny alapításában is részt vett, és a hazai PLC oktatás egyik kiemelkedő egyénisége volt
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium közleménye szerint több mint 25 ezer jelentkező választott műszaki vagy informatikai képzést
A Pécsi Tudományegyetem öt hallgatója nyerte meg az Epson pályázatán meghirdetett hat ipari robot egyikét. A Pécsi Tudományegyetem hallgatóinak „Robotvezérlés AR-szemüveggel” elnevezésű győztes projektje a robotika oktatás területén, valamint az orvosi műtétek távvezérlésének irányába is tesz jelentős lépéseket
A MOL Mester-M Díját idén is tíz, kiemelkedő munkát végző tanár és utánpótlásedző kapta meg. A díjazottakat a tanítványaik jelölése alapján a MOL Alapítvány kuratóriuma választotta ki. Az erkölcsi elismerés mellett a díj fejenként egymillió forintos juttatással is jár
Az Óbudai Egyetem és a HDH Mérnök Kft. már több ipari projektben működött együtt az elmúlt években. A sikeres közös munka eredményeként született meg a megállapodás megkötésének igénye a két fél között, mely keretet ad az együttműködésnek és számos területen új célokat fogalmaz meg
Az Óbudai Egyetem és az ExxonMobil magyarországi Üzletsegítő Központja között már 2013 óta tart a sikeres együttműködés. Az eddigi közösen elért eredmények mindkét fél megelégedésére szolgálnak, így a kooperáció megerősítéseként és az újonnan kitűzött célok elérése érdekében 2019.02.22-én együttműködési megállapodást írt alá az Óbudai Egyetem és az ExxonMobil. „Ezzel az aláírással szentesítjük azt, ami történik és már szerződés nélkül elindult”mondta köszöntőjében Prof. Dr. Réger Mihály, az Egyetem Rektora
Magyarországon is javában tart a negyedik ipari forradalom, amely nem csak az iparban, hanem az oktatásban is megköveteli az okos eszközök minél szélesebb körű használatát. Az NI Hungary Kft. létrejötte óta elkötelezett támogatója az ilyen típusú gyakorlatorientált oktatásnak, ezért több mint 15 éve a robotprogramozás elsajátítását lehetővé tevő eszközökkel folyamatosan támogatja az alap- és középfokú oktatási intézményeket - hangsúlyozta Dr. Ábrahám László, az NI Hungary Kft. ügyvezetője a Debreceni Szakképzési Centrum Brassai Sámuel Műszaki Szakgimnáziumában november 8-án megtartott sajtótájékoztatón
Ünnepélyes keretek között átadták a kecskeméti Mercedes-Benz gyár alig egy év alatt felépült, új képzési központját. A 8000 négyzetméteres Mercedes-Benz Academy Kecskemét a Csillag Bölcsőde és Óvoda mellett kapott helyet, az autógyár telephelyének területén. Az épület nagy részét, 6.000 négyzetmétert egy modern felszerelésekkel berendezett oktatócsarnok foglalja el, emellett irodák, oktatótermek és egy 120 fő befogadására alkalmas multifunkcionális tér is várja a hallgatókat és diákokat. Az oktatási központ fogadóterében a diákok munkáit állítják ki, itt kapott helyet például egy egyedi építésű, a tanulók által épített autó is. A gyár meglévő telkén belüli 14.500 négyzetméteres területen 3.500 négyzetméteres parkosított területet, autóparkolókat és kerékpártárolót is kialakítottak
Nem kell többé kalkulálni az építkezéseken a kéziszerszámok leégett forgórésze miatti időkieséssel, a tetemes javítási költséggel és a határidő csúszásból adódó kötbérrel. A Hitachi Power Tools Hungary Kft. ugyanis elindítja a Hitachi KoKI szénkefementes motorral szerelt eszközeinek országos oktatási programját. Ezek a szerszámok feszültségcsökkenés, vagy feszültségesés esetén is leadják a maximális teljesítményt. Másképp kell velük dolgozni. Az ősz folyamán több mint ezer szakember kap erre vonatkozó képzést
Rendezvények / Kiállítások
Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény
Elektronet nyomtatott kiadás
Legfrissebb lapszámunk kapható az újságárusoknál, vagy előfizethető honlapunkon, itt!
Legolvasottabb cikkeink
-
Bel Stewart-MagJack csatlakozók
-
Érintésvédelmi műszerek képességei
-
Egyedi és szériamozgatási és -ellenőrzési rendszerek a folyamatok automatizálásához
-
Amerikai tudományos elismerését a Kálmán-szűrő megalkotójának
-
Valódi és biztonságos alternatíva a boltokból kivont izzólámpákra
-
2022-re 4 nm-es gyártástechnológiát céloz meg az Intel
-
Skype: messze több, mint egy VoIP-telefon
-
A Szilícium-völgy válasza a globális válságra
-
A pendrájv sem csodaszer!
-
National Instruments