FőoldalÜzletMűszaki területre igyekszik az idén felvételizők egyharmada
2019. május 07., kedd ::

Műszaki területre igyekszik az idén felvételizők egyharmada

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium közleménye szerint több mint 25 ezer jelentkező választott műszaki vagy informatikai képzést

6 százalékkal többen jelöltek meg első helyen műszaki szakokat, mint tavaly, miközben összesen 112 ezren jelentkeztek a hazai felsőoktatási intézményekbe, 4 százalékkal többen, mint tavaly. Bár nem az informatikai és az egyéb műszaki szakmák a legnépszerűbbek, idén már minden harmadik felsőoktatásba jelentkező középiskolás ilyen szakot jelölt meg első. Az ilyen szakokra jelentkezők száma az idén meghaladja a 25 ezret. (A fenti számokba beletartozik az a közel 18 ezer alapképzésből kikerülő hallgató is, akik mesterképzésen szeretnék folytatni a tanulmányaikat.)

Míg tavaly a jelentkezők 17,1 százaléka jelölt meg ilyen szakirányt első helyen, idén már 18,8 százalék. Ezzel szemben az informatikai pályákat választók aránya mindössze 0,2 százalékponttal nőtt: tavaly a felvételizők 9,8 százaléka, idén kereken tizede választott ilyen pályát. Ugyanakkor két informatikai szak is belekerült a tíz legnépszerűbb célpont közé: a gazdálkodás és menedzsment után a második legnépszerűbb a mérnökinformatikus szak, erre összesen 3681-en jelentkeztek (tavaly 3579). A tízbe kilencedik helyen belefért még a programtervező informatikus szak is, ezt 2613-an jelölték meg első helyen (tavaly 2320).

A minisztérium közleménye hangsúlyozza: határozott cél, hogy a munkaerőpiaci igényekhez igazodva egyre több fiatal szerezzen diplomát matematikai, természettudományos, műszaki vagy informatikai szakon, mert a magyar vállalkozások versenyképességének fokozása érdekében egyre nagyobb szükség van jól képzett mérnökökre.

A kormány már a középiskolai oktatásban is arra törekszik, hogy a szakképzést a mérnökképzés előszobájává fejlesztve támogassa a fiatalok ilyen irányú pályaválasztását – írta a minisztérium. A kabinet a Programozd a jövőd! projekt keretében igyekszik felhívni a fiatalok figyelmét az infokommunikációs területben rejlő lehetőségekre, és ösztönzi őket az ilyen irányú felsőoktatási, diplomát adó képzések megkezdésére.

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Led technológia

Led technológia

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény