FőoldalCikkekCikkek megjelenítése címkék szerint: oktatás

oktatás

Az NI Mentor Program tanévnyitó konferenciáján most először hirdették meg az NI Mentor Pedagógusi Ösztöndíj Programot, és többek között szó volt az Agóra Tudományos Élményközpont által októbertől indítandó Agóra Tanári Klubról is. A konferencia hivatalos megnyitóján felszólalt Dr. Barcsa Lajos Debrecen város alpolgármestere, Somogyi Béla az Agóra Tudományos Élményközpont ügyvezetője, Dr. Ábrahám László az NI Hungary Kft ügyvezetője és Hüse Attiláné a Debreceni Szakképzési Centrum szakmai főigazgató-helyettese

A negyedik ipari forradalom új kihívások elé állítja a vállalatokat: honnan szerezzenek az átalakuló piaci követelményeknek megfelelő, megbízható szaktudással rendelkező munkaerőt? A technológiai innovációk terjedésével egyre nagyobb az igény olyan magasan képzett szakemberekre, akik jártasak a legújabb fejlesztések gyakorlati alkalmazásában. A duális szakképzés egyik legnagyobb előnye, hogy a végzős tanulók az elméleti tudás mellett már széles körű gyakorlati tapasztalattal is rendelkeznek, amit munkába állásuk után azonnal kamatoztathatnak. A kihívás most abban áll, hogy a szakképzés során a tanulók naprakész ismeretekkel gazdagodjanak a mai innovatív technológiák használatában

Az ABB összesen 2,5 millió forint értékű műszaki eszközt adományoz az egyetem Villamosmérnöki és Informatikai Kar Villamos Energetika Tanszéke számára a szakmai oktatás támogatására

A Schneider Electric megkezdte a toborzást egyéves, fizetett EcoStruxure Akadémia nevű szakmai gyakornoki programjához. A felhívás irányítástechnikai, robotikai, mechatronikai, valamint villamosmérnöki szakterületeken tanuló végzős hallgatóknak, illetve frissdiplomásoknak szól. Az Európában csak néhány országban, köztük hazánkban induló projekt lehetővé teszi a gyakornokok számára, hogy a gyakorlatban is megismerjék az Ipar 4.0 legfontosabb trendjeit, valamint olyan innovatív eszközöket próbáljanak ki, mint az EcoStruxure platform. A képzés sikeres elvégzését követően a vállalat teljes munkaidős állást kínál a résztvevőknek, ami remek lehetőség karrierjük elindítására

Április 20-án adták át az Agóra és az NI közös együttműködésének újabb mérföldkövét jelentő Smart School rendszert az Agóra Tudományos Élményközpontban megtartott sajtótájékoztatón

Az Óbudai Egyetem Bécsi úti campusán külön részleget alakítottak ki az Egyetemi Kutató, Innovációs és Szolgáltató Központ (EKIK) egyes kutatóközpontjai számára. Korszerű, reprezentatív környezetbe került többek között a Magyarországon egyedül itt található da Vinci sebészeti robotrendszer, több humanoid robot, valamint korszerű együttműködő, kollaboratív robotok (kobotok). Az oktatói-kutatói munka mellett az EKIK évente többször megnyitja kapuit általános és középiskolás csoportok számára, hogy a diákok közvetlenül ismerkedhessenek meg a tudomány világával

Informatikai fakultációt indított a Budapest IX. Kerületi Szent-Györgyi Albert Általános Iskola és Gimnáziuma középiskolások számára az Óbudai Egyetem Neumann János Informatikai Kara és az evosoft Hungary szoftverfejlesztő cég gesztorálásval. A jelentkezők a programnak köszönhetően a 9. évfolyamtól kezdődően emelt szinten és megemelt óraszámban foglalkoznak informatikával, így már az egyetemre előkészítő, magas szintű informatikatudást szerezhetnek. A 2017. szeptemberben először indult kezdeményezés során a 9. osztályos évfolyamon 17 hallgató kezdte meg tanulmányait ősszel a Szent-Györgyi Albert Általános Iskola és Gimnáziumban

A 3D nyomtatók világszerte egyre több ország közoktatásában megvetik a lábukat. Valamivel előttünk járó államokban már központi programok felelnek az iskolák felszereléséért, míg itthon még csak előkészítési fázisban lehet hasonló lépés. Mindazonáltal a kreatív, tenni akaró pedagógusoknak és néhány támogató vállalatnak köszönhetően mi sem vagyunk elmaradva a trendektől. A terjedés két legnagyobb gátja a források előteremtése és a technológia látszólagos bonyolultsága, derül ki a FreeDee Printing Solutions őszi felméréséből. A 3DTech az Iskolákban programot is elindító vállalat egy kérdőív segítségével az intézményfenntartók számára egy meggyőző felhasználási listát, a jövő 3D nyomtatással dolgozó oktatóinak pedig egy igencsak színes, kedvet és bátorságot adó ötlettárat gyűjtött össze

A Siemens többéves hagyományt követve, idén is meghirdette pályázatát a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) hallgatói és kutatói számára, amelyen innovatív műszaki megoldásokat és kezdeményezéseket díjaztak a vállalat szakemberei. A legjobb projekteket benyújtó pályázók összesen közel 7 millió forintos juttatást kaptak, amelynek felét a Siemens kutatói ösztöndíjként nyújtja, a másik felét pedig többek között olyan projektek megvalósítására fordíthatják a diákok, mint egy három dimenzióban érzékelő toll fejlesztése, elektromos meghajtású versenyautó megépítése vagy a World Robot Olympiad 2017 versenyen való részvétel

Magyarországot egyedül képviseli az Óbudai Egyetem abban az újonnan alakult nemzetközi egyetemi szövetségben, amelynek célja, hogy kínai és közép-európai műszaki egyetemek együttműködve egymással, közösen dolgozzanak kutatási és innovációs projektek kialakításán, jövőbeli technológiák fejlesztésén

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény