FőoldalÜzletIdén is öt-öt kiváló tanár és edző kapta meg a MOL Mester-M Díjat
2019. április 02., kedd ::

Idén is öt-öt kiváló tanár és edző kapta meg a MOL Mester-M Díjat

A MOL Mester-M Díját idén is tíz, kiemelkedő munkát végző tanár és utánpótlásedző kapta meg. A díjazottakat a tanítványaik jelölése alapján a MOL Alapítvány kuratóriuma választotta ki. Az erkölcsi elismerés mellett a díj fejenként egymillió forintos juttatással is jár

A MOL Mester-M Díj azoknak az áldozatkész tanároknak, edzőknek a munkáját ismeri el, akik ösztönzik a tehetséges gyerekeket a sport, a művészet és a tudomány területén, ezzel egy időben szakmailag, emberileg is tanítványaik példaképei. A pedagógusokat általában saját, korábbi diákjaik és tanítványaik jelölik a díjra, majd a legérdemesebb jelöltek közül a MOL Alapítvány kuratóriuma összesen tíz személyt díjaz. Idén a kuratórium több mint 400 jelölt közül választotta ki azt a négy természettudományos oktatót, három művésztanárt, valamint három edzőt, akik átvehették az elismerést.

„Az elmúlt 12 év alatt tehetségtámogató programjaink több mint 4800 fiatalt segítettek több mint 600 millió forinttal. A tehetséges fiatalok mögött álló, sokszor láthatalan mesterek munkája nélkül azonban nem születhetnének meg azok a hazai és nemzetközi sikerek, amelyekre oly büszkék vagyunk” – mondta beszédében Ratatics Péter, a MOL Magyarország ügyvezető igazgatója a budapesti Gerbeaud Rendezvényházban tartott március 22-i ünnepélyes díjátadón.

A Mester-M Díj 2018-as nyertesei természettudományos területen Giliczéné László Kókai Mária, informatika- és fizikatanár (Csongrád), Gőz József, biológia-kémia szakos tanár (Debrecen), Dr. Pintér Ferenc, matematikatanár (Nagykanizsa) és Dr. Szalainé Tóth Tünde, biológia-kémia szakos tanár (Veszprém). Művészet kategóriában Polónyi István hegedűtanár (Budapest), Sármai József zongoratanár (Budapest) és Szabóné Biró Klára furulyatanár (Miskolc) részesült elismerésben. Sport területén díjat kapott ifj. Tomhauser István testnevelő tanár, atlétika szakedző (Budapest), Ughy Imre kajak szakedző (Tiszaújváros) és Nagy Péter testnevelő tanár, röplabda szakedző (Kecskemét).

A 2007-ben alapított MOL Mester-M Díj az elmúlt több mint tíz évben az egyik legrangosabb szakmai elismeréssé nőtte ki magát. Az idei díjazottakkal együtt 105 utánpótlásedző és tehetséggondozó tanár részesült az elismerésben. A MOL mint Magyarország legnagyobb vállalata évente mintegy 1,7 milliárd forintot adományoz a különböző társadalmi kezdeményezések számára.

A 2018. évi MOL Mester-M Díj kitüntetettjeinek rövid méltatása:

TERMÉSZETTUDOMÁNY

  1. Giliczéné László Kókai Mária, informatika- és fizikatanár, Csongrád
    A csongrádi Batsányi János Gimnázium informatika- és fizikatanárának robotika szakkörein a diákok játszva ismerkednek a programozás alapjaival. A tanárnő számos hazai és nemzetközi informatika és robotikaversenyre készített fel diákokat, akik mindig jó eredményeket értek el. Szabadidejét is szívesen áldozza a felkészülés támogatására, a versenyekre személyesen kíséri el tanítványait. Munkájának egyik fontos része, hogy bátorítsa a lányokat az informatikai és természettudományos pályák választására.
  2. Gőz József, biológia-kémia szakos tanár, Debrecen
    A debreceni Tóth Árpád Gimnázium mestertanára óráin aktív gondolkodásra, természettudományos problémamegoldásra ösztönzi diákjait. Tanítványai minden fontos hazai biológiaverseny döntőjében szerepeltek már. A digitális innováció elkötelezettje. Az Arany János Tehetséggondozó, az Öveges Természettudományi Laborprogram, a Nemzetközi Biológia Diákolimpia és a „Természettudomány a színpadon” fesztivál, valamint a Szegedi Tudós Akadémia kutatásorientált tehetséggondozó programjának is munkatársa.
  3. Dr. Pintér Ferenc, matematikatanár, Nagykanizsa
    A nagykanizsai Batthyány Lajos Gimnázium nyugalmazott matematika tanára, a Pannon Egyetem tanára, a Matematikai Tehetségekért Alapítvány elnöke, az Erdős Pál Matematikai Tehetséggondozó Program létrehozója, a középiskolai matematikai tehetséggondozás meghatározó személyisége. Tanítványai sikeresen szerepelnek a tanulmányi versenyeken, majd ezen a vonalon folytatják egyetemi tanulmányaikat, szakmai pályafutásukat. Precizitása példamutató, személyisége meghatározó a diákok számára. Az Erdős Programban résztvevő egykori tanítványai jelölték, akik ma meghatározó munkakörökben dolgoznak az üzleti szférában, szoftverfejlesztésben vagy egyetemi oktatók lettek. Munkáját több díjjal ismerték már el.
  4. Dr. Szalainé Tóth Tünde, biológia-kémia szakos tanár, Veszprém
    A veszprémi Lovassy László Gimnázium mesterpedagógusa, a Nemzeti Pedagógus Kar tagozatvezetője, a Szegedi Tudós Akadémia „Szent-Györgyi vezetőtanára”. Számos diákja jutott az OKTV és a Kitaibel Pál Biológiai és Környezetvédelmi Verseny döntőjébe. Iskolai egészség honlapot hozott létre, szervezi az Országos Egészségbiológiai Tanulmányi Versenyt. Fontosnak tartja a hátrányos helyzetű, tehetséges tanulók felkarolását, aktívan részt vesz az Arany János Tehetséggondozó Programban. Cikkeket, érettségi feladatgyűjteményt írt. Tanítványai a felsőoktatási intézményekben és a munka világában is megállják a helyüket. Számtalan sikeres kutató, orvos, gyógyszerész dolgozik hazánkban, akik valaha nála tanulták a biológiát. Munkáját több díjjal elismerték már.

MŰVÉSZET

  1. Polónyi István hegedűtanár, Budapest
    A Szent István Király Zeneművészeti Szakgimnázium hegedű- és brácsatanára, a hegedűtanszak vezetője. Kimagasló szakmai munkájának köszönhetően a tanszak hegedűs képzése országos hírűvé vált. Diákjai az elmúlt években országos versenyeken többször végeztek az élen, és szinte kivétel nélkül felvételt nyertek a Zeneakadémiára. Az egyéni fejlesztés mellett a kamarazenére is nagy hangsúlyt fektet, megalakította a Szent István Kamarazenekart. Tanári munkáját szakmai hozzáértés, igényesség, a tanítás iránti elkötelezettség jellemzi, amely mellett a Fesztiválzenekar művésze is.
  2. Sármai József zongoratanár, Budapest
    A budapesti Weiner Leó Katolikus Zeneiskola és Zeneművészeti Szakgimnázium zongoratanára, a billentyűs tanszak vezetője, több mint 40 éves szakmai múlttal rendelkezik. Növendékei sikeresen szerepelnek hazai és nemzetközi versenyeken, a közép- és felsőfokú tanintézetek felvételi vizsgáin. Tanítványai között neves koncertező művészek, diplomás zongoratanárok vannak. Pedagógiai kottakiadványai révén nemzetközi ismertséget is szerzett. A Mester-M Díjra közel 60 személy nyújtotta be rá a jelölést, volt tanítványai, szülők és tanár kollégái.
  3. Szabóné Biró Klára furulyatanár, Miskolc
    A miskolci Egressy Béni-Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola nyugdíjas zenetanára, a magyar furulyaoktatás ikonikus egyénisége, 44 éve van a pályán. Kiemelkedő szaktárgyi felkészültség, különleges pedagógia érzék jellemzi. Diákjai országos és nemzetközi versenyeken és fesztiválokon számos első helyezést nyertek el. Példáját követve számtalan tanítványa választotta a zenei pályát. Szeretettel, türelemmel és odaadással foglalkozik tanítványaival, akiket képességeikhez mérten fejleszt. A zenei tudáson túl a másik ember tiszteltére és az egymásért való felelősségvállalásra nevel.

SPORT

  1. ifj. Tomhauser István testnevelő tanár, atlétika szakedző, Budapest
    Több mint három évtizede az Ikarusz BSE edzője, emellett a XVI. kerületi Táncsics Mihály Általános Iskola és Gimnázium testnevelő tanára. Tíz éves gyerekektől a felnőtt válogatott versenyzőkig minden korosztállyal foglalkozik, diákjait a folyamatos fejlődésre ösztönzi. A magyar gátfutást alig tíz év alatt a világ élvonalába juttatta, és közvetve az egyik legnépesebb és legsikeresebb szakággá formálta az atlétikában. A Magyar Atlétikai Szövetség gátfutó szakágának felelős edzőjeként a honi gátfutás tehetségeinek fejlődését is segíti. Kiemelkedő tanítványa Baji Balázs, sokszoros országos bajnok, kétszeres olimpikon, európa-bajnoki ezüstérmes, világbajnoki bronzérmes, akinek a pályafutását tíz éven át a MOL is segítette.
  2. Ughy Imre kajak szakedző, Tiszaújváros
    A Tiszaújvárosi Kajak - Kenu és Sárkányhajó Egyesület alapító tagja. Több, mint ezer gyerekkel ismertette meg a vízi sportélet szépségeit. Kiváló szervezőkészségének és pedagógiai érzékének köszönhetően kiemelkedő korosztályos eredményeket ért el az évtizedek során. Az ifjúsági válogatott szakági edzője volt, segítette a Magyar Kajak-Kenu Szövetség munkáját. Meghatározó szerepet vállalt a tiszaújvárosi vízi sportélet megújításában. Töretlen hittel, fiatalos lendülettel, nagy szakmai tapasztalattal és kellő alázattal készíti fel a fiatalokat a kajakozásra. Legkiválóbb tanítványa Kökény Roland olimpiai bajnok, akinek utánpótlásedzője volt és Angyal Ákos ifi világbajnok.
  3. Nagy Péter testnevelő tanár, röplabda szakedző, Kecskemét
    Testnevelő tanár, szakedző, válogatott röplabdázó. Játékosként a magyar röplabdázás kiemelkedő alakja volt, 99-szeres felnőtt válogatott. 1984 óta tanít a kecskeméti Széchenyivárosi Arany János Általános Iskolában, alapító edzője a 2008-ban megalakult Kecskeméti Sportiskola Röplabda Szakosztályának. 37 éves pályafutása során minden korosztállyal foglalkozott, de főként utánpótlás edzőnek vallja magát, számos utánpótlás bajnoki cím fűződik nevéhez. Számos élsportolót nevelt, akik később a felnőtt válogatottban is meghatározó szerephez jutottak.

A díjazottakat bemutató portréfilmek itt érhetőek el.

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény