FőoldalÜzletAz NI Hungary Kft. 100 milliós nagyságrendben segítette eddig a Debreceni Szakképzési Centrum intézményeit
2018. november 09., péntek ::

Az NI Hungary Kft. 100 milliós nagyságrendben segítette eddig a Debreceni Szakképzési Centrum intézményeit

Magyarországon is javában tart a negyedik ipari forradalom, amely nem csak az iparban, hanem az oktatásban is megköveteli az okos eszközök minél szélesebb körű használatát. Az NI Hungary Kft. létrejötte óta elkötelezett támogatója az ilyen típusú gyakorlatorientált oktatásnak, ezért több mint 15 éve a robotprogramozás elsajátítását lehetővé tevő eszközökkel folyamatosan támogatja az alap- és középfokú oktatási intézményeket - hangsúlyozta Dr. Ábrahám László, az NI Hungary Kft. ügyvezetője a Debreceni Szakképzési Centrum Brassai Sámuel Műszaki Szakgimnáziumában november 8-án megtartott sajtótájékoztatón

Nagyon remélem, hogy ezek az egyenként 1000 dollárba kerülő DaNI robotok "izzani" fognak a sok használat miatt - tette hozzá az amerikai cég debreceni ügyvezetője, abból az alkalomból, hogy az iskolának 16 darab az Ipar 4.0 területén is használt okos eszközt adományozott. A szakember kiemelte, hogy a Brassai olyan intézmény, ahol a szakképzés nem kizárólag elméleti könyvekből történik, hanem a hazai igények figyelembevételével, gyakorlatorientált módon tanítják a hallgatókat. Ha ehhez egy jó nyelvtudás is társul, akkor ez egy minőségi tudás lesz, hívta fel a sajtótájékoztatón megjelent diákok figyelmét.

A Debreceni Szakképzési Centrum számára ez az adomány egy óriási lehetőség - hangsúlyozta Tirpák Zsolt főigazgató. A testület első számú vezetője szerint az Ipar 4.0 korszakában létkérdés, hogy a gépészet, az informatika és más területen - akár a pékiparban - tanuló gyerekek elsajátítsák a robotika tudományát. Természetesen ehhez motivált tanárok is szükségesek, akik képesek mentorként oktatni a diákokat. Debrecen fejlődése, innovációja ma már elképzelhetetlen az ilyen követelményeknek megfelelő oktatás nélkül. Ezt a törekvést az NI Hungary Kft. több mint 15 éve segíti és már eddig százmilliós nagyságrendben támogatta a debreceni szakközépiskolákat és szakgimnáziumokat. A vállalat jövőt építő tevékenysége ezért is példaértékű a többi cég számára - mutatott rá Tirpák Zsolt. Az oktatási szakember szerint a robotprogramozástól, a robotoktól nem félni kell, hanem megfelelő módon használni kell azokat, hogy az ember a robotmunka helyett más, alkotó tevékenységre tudja fordítani energiáit.

Demeterné Orosz Erzsébet, a Brassai Sámuel Műszaki Szakgimnázium igazgatója elmondta, hogy az intézmény rendkívül jó együttműködést alakított ki a National Instruments debreceni leányvállalatával. 2002 óta az iskola több high-tech adományt kapott, amelynek összértéke eléri a 100 millió forintot. Mindemellett közös oktatásokat is szerveztek, ahol a pedagógusok továbbképzését tették lehetővé. A most kapott Ipar 4.0-ás eszközök miatt újabb ilyen jellegű kihívásnak kell megfelelnie a tanároknak is, amelynek örömmel tesznek eleget, annak érdekében, hogy versenyképes szaktudással vértezzék fel a hallgatókat.

Az NI honlapja

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény