FőoldalCikkekCikkek megjelenítése címkék szerint: okoseszköz

okoseszköz

Azok a munkavállalók, akik az utóbbi néhány évben fejezték be a tanulmányaikat, és kerültek ki a munkaerő-piacra, teljesen új szokásokat és viselkedési mintákat hoznak magukkal a munkahelyekre, mint elődeik. Ilyen például az az elvárás, hogy bármikor, bárhonnan, bármilyen eszközről hozzáférjenek a munkájukhoz szükséges erőforrásokhoz valamilyen egyszerűen használható alkalmazáson keresztül – ahogyan a magánéletükben is megszokták, hogy mindenről azonnal értesülnek, és minden információ azonnal rendelkezésükre áll. Ha ezt biztosítják számukra, az növeli a hatékonyságot, de komoly biztonsági kérdéseket is felvet

A "Google Effect", vagyis digitális világunk hozadéka, melynek köszönhetően az információk halmaza elérhető online, beleértve személyes adatainkat is, hatással van a memóriánkra, derült ki a Kaspersky Lab új kutatásából. A tanulmány megállapította, hogy az európai internethasználók többsége nem emlékszik a fontos telefonszámokra, sem a gyermeke számára (53%), sem a gyerekek iskoláinak (90%) vagy a munkahelyének (51%) a telefonszámára. Körülbelül a harmaduk nem tudta felidézni a partnere számát, és 10-ből 4-en nem emlékeztek gyerekkori otthoni vonalas telefonszámukra

„Okosodnak" a magyar háztartások; az átlagos családban 19 elektronikai eszköz található, amely hárommal több, mint tavaly – jelentette a Samsung július elején nyilvánosságra hozott Techonomic Index 2015 kutatása. A felmérés most nyilvánosságra hozott újabb adataiból kiderül: Magyarországon minden háztartásban van legalább egy mobiltelefon, szinte mindenhol van számítógép vagy laptop (97 százalék), TV (97 százalék), konyhai és takarítóeszköz (98 és 99 százalék)

A június elején kiadott IDC Worldwide Quarterly Wearable Tracker szerint töretlenül növekszik a viselhető eszközök piaca. Az első helyen a Fitbit áll, a sportkarpereceket gyártó vállalat pozícióját azonban a területre frissen berobbant Xiaomi és az Apple Watch is fenyegeti

A gyártó és az új disztribútor célja a japán cégcsoport innovatív okostársadalom-megoldásainak bevezetése a magyar piacra – a fejlett Hitachi storage rendszerekre építve

Új globális, non-profit kezdeményezésként indult el a Securing Smart Cities szerveződés, amely mögött olyan vezető IT biztonsági szakemberek, vállalatok és szervezetek állnak, mint az IOActive, a Kaspersky Lab, a Bastille, valamint a Cloud Security Alliance. A biztonságos „smart city-k" érdekében létrehozott kezdeményezés a jelenkor kiberbiztonsági kihívásaira kíván megoldást találni, melyet szoros együttműködéssel, és az információ gyors megosztásán keresztül kívánnak a szervezők megvalósítani

Nem tetszik az orosz vezetésnek az Android és az iOS dominanciája, ezért a finn Jollával saját operációs rendszert akarnak létrehozni. A cél: az Android és az iOS jelenlegi 96 százalékos részesedését 2025-re 50 százalékra csökkenteni

Mobileszközökbe szánt hőcsöves hűtőrendszert fejlesztett ki a Fujitsu. A tervek szerint 2017-ben piacra kerülő megoldás segíthet elvezetni az egyre nagyobb teljesítményű processzorok által termelt hőt

A legközelebbi versenytársához képest is több mint 30%-kal kevésbé energiaigényes új iCE40 UltraLite FPGA a gyártó Lattice állítása szerint az iparág legkisebb méretű ilyen alkatrésze 1,4×1,4 mm befoglaló méreteivel. A cég szerint az új FPGA-juk tökéletesen alkalmas emberi testen hordható eszközökben történő felhasználásra is, és 68%-kal kisebb méretű, mint a legközelebbi versenytársa. Az új miniatűr FPGA az iCE40 Ultra család legifjabb tagja

A Bloomberg értesülései szerint az Apple a legújabb mobilchipjét ismét a Samsung gyártósorairól szerzi majd be

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény