FőoldalCikkekCikkek megjelenítése címkék szerint: gyártás

gyártás

A kínai ipari és információtechnológiai minisztérium meglepő adatokat közölt az ország telefongyártásáról

Az idén 40 éves müncheni Productronica kiállítás mindig is a fejlesztések mérföldkövének számított, amelyhez az újdonságok bemutatását időzítették. Az elektronikai technológia e nemzetközi seregszemléje a mai internetes világban is megkerülhetetlen eseménye a szakmának, ahol mindenki ott van, aki számít. Az Ersa a világ egyik vezető forrasztóeszköz-gyártója, amely mind közül a legszélesebb termékskálával rendelkezik, kiállítását ezúttal „Festival of Innovations” névvel illette – és teljes joggal...

Az elektromos készülékek szervizeire Magyarországon, de a világon is egyre nagyobb igény mutatkozik. Nem kell mindig új eszközt venni, ha a termékünk elromlik, de funkciói megfelelnek elvárásainknak, és találunk valakit, aki meg tudja javítani. Ugyanez az üzleti modell működik a szolgáltató által bérbe adott, majd visszagyűjtött eszközök esetében is

A JUKI bemutatta JX-350 típusnevű, hosszúkártyás SMT beültetőgépét. A JX-350 a JUKI által dedikáltan LED-es alkalmazásokhoz fejlesztett JX-300 LED-berendezés utódja, amelyhez képest jelentősen jobb hatékonyságú diffúzorlencse-beültetési képességekkel rendelkezik. A főtartó tömegének csökkentésével és a fejvezérlés módosításával a cég a beültetési sebesség tekintetében 18%-os gyorsulást ért el az elődmodellhez képest, amely így elérheti az akár 32 ezer alkatrész/óra beültetési sebességet is

A Nordson MARCH bejelentette, hogy a StratoSPHERE sorozatú, szeletszintű tokozási és 3D-s tokozási alkalmazások számára kifejlesztett plazmás felületkezelő rendszere a rugalmasság és feldolgozási képesség fokozása érdekében immár két, négy- és akár hatkamrás konfigurációban is elérhető. A SPHERE-sorozatú plazmás felületkezelő rendszerek megoldást nyújtanak a felületek előkészítésére és szennyeződések (polírozáskor keletkező, hártyarétegek, szerves szennyeződések stb.) eltávolítására, valamint a félvezető szeletek feszültségmentesítésére - különös tekintettel a 2.5D-s és 3D-s szeletszintű tokozási alkalmazásokra

A Reuters híre szerint 300 Md jüant (47 Md USD) fordít a kínai Tsinghua Unigroup arra, hogy öt éven belül a világ harmadik legnagyobb chipgyártója legyen

Magyarország mindig is jelentős izzó- és lámpagyártó régiónak számított. Természetesen a törvényi és technológiai változások ide is begyűrűztek: az izzógyártás lecsökkent, elárasztotta a piacot az olcsó, de megkérdőjelezhető minőségű, LED-alapú világítástechnika. A hazai gyártók új kihívások elé néznek. A LED-es technológiák a legkülönbözőbb területeken feszegetik az SMT gyártástechnológia határait. Persze létezik olyan termék, ami nem kíván semmilyen különleges berendezést/megoldást

Ahogy mindannyian tudjuk, az elektronikai szereléstechnológiában ma már egyre nagyobb hangsúlyt kap a szelektív forrasztási technológia. Az ELAS-t sokan keresték meg azzal, hogy a gép megismerésén, programozásán, karbantartási igényein, mikéntjén túl a forrasztási trükkökről is szeretnének többet hallani

A németországi ERSA cég Európa legnagyobb forrasztóberendezéseket gyártó vállalata. Az egészen egyszerű pákáktól, a professzionális forrasztóállomásokon, rework-berendezéseken át a nagy teljesítményű, ipari gyártóberendezésekig (reflow, hullám, szelektív) terjed a választéka

Az elektronikai fejlesztések és gyártások nemzetközi szakvására, a productronica idén november 10-13. között kerül megrendezésre a Messe München területén Németországban

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény