európa
Az itteni piacon egyre szűkebb a bővülési tere
Hat pontban rögzített vállalásban állapodott meg a Gyáriparosok Európai Kerekasztala (ERT). A szervezet szerint Európának sürgős lépéseket kell tennie azért, hogy kezelni tudja a technológiai fejlődés okozta kihívásokat
A jövőben Európában csak azokra az országokra koncentrál, amelyeket fontosnak tart
Az Európai Lányok Matematikai Olimpiája, vagyis az EGMO csupán nevében „európai”, ugyanis számos Európán kívüli ország is részt vett a versenyen. Az 52 résztvevő ország bővebb mezőnyében az előkelő 7. helyet szerezte meg a Kocsis Anett, Vankó Miléna, Kerekes Anna és Janzer Orsolya Lili gimnazisták által alkotott magyar csapat, amely az európai országok összesített pontversenyében hatodik lett
Az Európai Innovációs és Technológiai Intézet (EIT) által életre hívott és támogatott EIT Health három, összesen 135000 euró díjazású startup versenyt írt ki, melyre várja egészségügyi újításokkal foglalkozó startupok, kis- és középvállalkozások jelentkezését
Az Európai Beruházási Bank 52,5 millió euróval támogatja a legnagyobb európai akkumulátor-gyártó üzem megépítését. Ezáltal csökkenthez az európai autógyárak ázsiai beszállítóktól való függése
A General Electric közleménye szerint a cég 2020-ig meg kívánja duplázni a közép- és kelet-európai kkv-któl, köztük a magyar vállalkozásoktól vásárolt termékek és szolgáltatások volumenét
Túl sok kritika érte a három héttel ezelőtti javaslatot. A korábban 90 napban meghatározott időkorlát helyett az új bizottsági javaslat lehetőséget biztosít a szolgáltatóknak arra, hogy kiszűrjék azokat a felhasználókat, akik huzamosan többet használják mobiltelefonjukat külföldön, mint odahaza
Két hónapja lépett hatályba az Európai Unió új, általános adatvédelmi rendelete (General Data Protection Regulation, GDPR), és a szervezeteknek két évük van, hogy minden téren alkalmazkodjanak a szabályozáshoz. Az új előírás kétségtelenül komoly hatással lesz minden, az EU területén működő vállalatra, illetve azok adatfeldolgozási és -tárolási módszereire, és akár nem várt kihívásokat is teremthet
Az otthoni, irodai és kereskedelmi célú nyomtatók és projektorok piacvezető gyártójaként számon tartott Epson bejelentette, hogy 50 millió euró értékben fektet be Európában a következő két évben, így elősegítve a japán vállalat növekedését a régióban
Rendezvények / Kiállítások
Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény
Elektronet nyomtatott kiadás
Legfrissebb lapszámunk kapható az újságárusoknál, vagy előfizethető honlapunkon, itt!
Legolvasottabb cikkeink
-
Bel Stewart-MagJack csatlakozók
-
Érintésvédelmi műszerek képességei
-
Egyedi és szériamozgatási és -ellenőrzési rendszerek a folyamatok automatizálásához
-
Amerikai tudományos elismerését a Kálmán-szűrő megalkotójának
-
Valódi és biztonságos alternatíva a boltokból kivont izzólámpákra
-
2022-re 4 nm-es gyártástechnológiát céloz meg az Intel
-
Skype: messze több, mint egy VoIP-telefon
-
A Szilícium-völgy válasza a globális válságra
-
A pendrájv sem csodaszer!
-
National Instruments