FőoldalCikkekCikkek megjelenítése címkék szerint: díj

díj

Hazai vállalatok hatékonyságnöveléssel kapcsolatos gyakorlatát vizsgálta a Siemens Zrt. és a Figyelő gazdasági hetilap kezdeményezésére a Budapesti Corvinus Egyetem Vezetéstudományi Intézete. A több mint 600 fős mintán végzett kvalitatív kutatás eredményeiből kiderül: iparágtól függetlenül léteznek olyan általános megoldások, amelyek érvényesítésével a hazai cégek növelhetik hatékonyságukat. A kutatáshoz kapcsolódóan a Siemens 2015-ben is meghirdeti a Werner von Siemens Hatékonysági Díjat

Idén nyolcadik alkalommal ítélte oda a Superbrands Magyarország Szakértői Bizottsága a Superbrands és Business Superbrands szakmai díjakat. A bizottság az ágazat elismert szakembereiből áll, akik döntésükkel tanúsítják a cégek eddigi sikerességét és hitelességét. A bizottság döntése alapján az ABB Kft-t érdemesnek találták, hogy elnyerje a Business Superbrands 2015 elismerést

Nemzeti kategóriában vehette át az idén első alkalommal kiosztott „Genius Loci – Vállalatok és vállalkozók a tehetségekért" díjat Dr. Ábrahám László, az NI Hungary Kft. ügyvezetője április 18-án Budapesten. A Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége (MATEHETSZ) azzal a céllal alapította az elismerést, hogy felhívja a figyelmet azokra az erőfeszítésekre, amelyeket cégek, vállalkozók tesznek a tehetséggondozás érdekében

Az ABB Magyarország Kft. nyerte az Első Közép-Kelet Európai Gyógyszeripari Kiválósági Díjat (1st CEE Pharmaceutical Manufacturing Excellence Award) megoldásszállító kategóriában. A díjat a vállalat a Richter Gedeon Nyrt. biotechnológiai üzeme számára szállított automatizálási és felügyeleti megoldásokért kapta

A Budapest Business Journal (BBJ) és a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) közös gálaestjén idén első alkalommal díjazta a külföldi vállalatvezetőket. A Budapest Business Journal „Az év külföldi vállalatvezetője" (Expat CEO of the Year 2015) díját a szakértőkből álló grémium Javier González Pareja-nak, a magyarországi Bosch csoport vezetőjének ítélte oda, míg a HIPA különdíját Kersten Bachmann, a TAKATA Safety Systems Hungary Kft. ügyvezetője kapta, a magyar beszállítókért végzett tevékenységéért

ni-dij-0Az NI Hungary Kft. 2009 óta folyamatosan bővülő Mentor Programja a Magyar Üzleti Felelősség Díját (CSR Hungary Díj) nyerte „Közös ügyek – közös felelősség" kategóriában, és a cég az „Az év Cafeteria rendszere" pályázaton is első helyezést ért el a „Cafeteria Panoráma 2015" elnevezésű konferencián, ahol közel ötven cég béren kívüli juttatásainak rendszerét rangsorolták

siemens-dijAz Opel Szentgotthárd Kft., a BKK Közút Zrt. és a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház kapták idén a Werner von Siemens Hatékonysági Díjat

Gyorsabb haladás a főváros útjain, hatékonyabb emlőrákszűrés Hódmezővá-sárhelyen, alacsonyabb vízszükséglet a sör előállításához – merőben külön-böző projektek. A közös bennük, hogy a beruházók világszínvonalú technoló-gia felhasználásával növelték szervezetük hatékonyságát, és ezért mindannyi-an esélyesek a Werner von Siemens Hatékonysági díj elnyerésére

A természettudományi, a műszaki és az informatika területén kiemelkedő teljesítményt nyújtó középiskolákat, középiskolai tanárokat díjazott a BME Pro Progressio Alapítványa, amelynek legfontosabb tevékenysége - a középiskolától kezdve a doktori képzésig - az innovatív gondolkodást elősegítő tehetséggondozás

A Magyar Innovációs Szövetség (MISZ) által gesztorált, a BME Heller Farkas és a Pro Progressio Alapítvány, valamint az SZVT által támogatott közhasznú Manager Képzés Alapítvány kuratóriuma a MISZ székhelyén tartotta bírálóbizottsági ülését, melyen kiértékelték a Harsányi István-díjra beérkezett pályamunkákat és döntöttek az idei év díjazottjairól

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény