FőoldalCikkekCikkek megjelenítése címkék szerint: díj

díj

A Xeroxot 2018-ban is a világ legetikusabb vállalatai közé választotta a rangos Ethisphere Institute, mely élen jár az etikus üzleti folyamatok támogatásában és azok elterjedésének elősegítésében

A Magyar Innovációs Nagydíj pályázati felhívására sok jelentős, és néhány kiemelkedő innovációs teljesítményt, összesen 29 pályázatot nyújtottak be különböző magyar cégek. A 2017. évi Magyar Innovációs Nagydíjat az Országházban, március 28-án adják át

Az Innovációs Nagydíjon kívül, összesen hat innovációs díj kerül átadásra március végén az Országházban, azon társaságok között, melyek 2018. február 14-ig beadják pályázatukat

Az ABB a Frost & Sullivan “Az Év Vállalata - 2017” díját egy, a jövő kihívásait szem előtt tartó újításának, a DCS (Distributed Control System=elosztott intelligenciájú folyamatirányító rendszer) portfóliójának, és a portfolió az ügyfelek teljesítményére gyakorolt pozitív hatásának köszönhetően kapta. A díj az ABB digitali-zálásban betöltött vezető szerepét ismeri el mind az ipari, mind a nem ipari automatizálási beszállítók elle-nében. A díj indoklása kiemeli, hogy az ABB megfelel az ügyfelek azon elvárásainak, hogy teljesítménynövekedést érhessenek el kedvezőtlen piaci viszonyok között, és amikor a feldolgozó- és energiaiparban a termelőeszközök állománya korábban nem látott nagyságrendet és komplexitást ért el

Keresik azokat a gazdasági társaságokat, melyek 2017-ben jelentős innovációs tevékenységet folytattak. Az Országházban, nagy nyilvánosság előtt átnyújtásra kerülő 26. Magyar Innovációs Nagydíjra 2018. február 14-ig lehet jelentkezni

A pályázatot a Magyarországi Vezető Informatikusok Szövetsége (VISZ) írja ki a magyarországi működésre bejegyzett, érvényes működési engedéllyel rendelkező középfokú oktatási intézmények részére, amelyekben a rendszeresített képzés főállásban oktató tanárok közreműködésével valósul meg. A VISZ „Az év digitalizációs középfokú iskolai tanári csapata” szakmai díjjal a közvetlen oktatási munkában oroszlánrészt vállaló, munkájukban a digitális transzformációt, az informatika mindent átszövő hatását felhasználó tanári közösség erkölcsi-anyagi elismerésének emeléséhez szeretne hozzájárulni

Idén is a Vezető Informatikus Szövetsége (VISZ) őszi évadnyitó rendezvényén, az INFOHAJÓ-n adták át az Év CIO-ja, valamint a tavaly alapított, a szervezet elnökeként hosszi időn át tevékenykedő Braun Péter nevét viselő elismerést, amellyel a Szövetség a 35 évnél fiatalabb informatikai vezetők munkáját szeretné elismerni

A Huawei csúcstelefonja, a P10 nyerte el idén az EISA legjobb okostelefon kamera díját, míg a Huawei WATCH 2 a legjobb viselhető okoseszköz lett a szövetség szerint. A legjobb fogyasztói okostelefonnak az EISA a Huawei almárkájának egyik felső kategóriás készülékét, a Honor 8 Pro-t választotta

A Manager Képzés Alapítvány és a Magyar Innovációs Szövetség, az innovációval kapcsolatos menedzsment témakörben készített, kiemelkedő színvonalú tudományos diákköri munkák, kutatási munkák, szakdolgozatok, diplomamunkák, PhD-disszertációk elismerésére a 2017. évre ismételten kiírta a Harsányi István-díj pályázatot, immáron 17. alkalommal

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem 2016. évi legkiemelkedőbb innovációs eredményeit elismerő okleveleket adott át Józsa János rektor és a díjat alapító Pro Progressio alapítvány elnöke, Pakucs János a pályázaton nyertes két kutatócsoport vezetőjének az Együttható – Bemutatkozik a BME Felsőoktatási és Ipari Együttműködési Központ konferencia keretében. Az 1-1 millió forintos díjat egy, a szennyvíztisztítás hatékonyságát növelő projekt, illetve a tüdő rosszindulatú daganatainak – a jelenleg alkalmazott vizsgálóeljárásokhoz képest hatékonyabb elvégzésére képes képfelvételi eljárás nyerte el. A 2011-ben alapított díjat ötödik alkalommal adták át a Műegyetemen

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény