FőoldalÜzletMelyik lesz az év középfokú digitalizációs iskolai tanári csapata?
2017. október 05., csütörtök ::

Melyik lesz az év középfokú digitalizációs iskolai tanári csapata?

A pályázatot a Magyarországi Vezető Informatikusok Szövetsége (VISZ) írja ki a magyarországi működésre bejegyzett, érvényes működési engedéllyel rendelkező középfokú oktatási intézmények részére, amelyekben a rendszeresített képzés főállásban oktató tanárok közreműködésével valósul meg. A VISZ „Az év digitalizációs középfokú iskolai tanári csapata” szakmai díjjal a közvetlen oktatási munkában oroszlánrészt vállaló, munkájukban a digitális transzformációt, az informatika mindent átszövő hatását felhasználó tanári közösség erkölcsi-anyagi elismerésének emeléséhez szeretne hozzájárulni

A pályázat kiírása és értékelése a tanévet követő ősszel történik meg, a díj átadására – ünnepélyes keretek között – decemberben, a VISZ éves záróünnepségén kerül majd sor. A pályázat kiírását, a beérkezett anyagok értékelését és a díj odaítélésére vonatkozó előterjesztést a VISZ szakértőkből és szakújságírókból álló bizottsága segítségével készíti el. A döntést – ennek figyelembevételével – a VISZ elnöksége hozza meg. A díj nem pályakezdőknek szól, és nem életműdíj!

A zsűri a következő szempontok szerint fogja értékelni a középfokú oktatási intézmények pályázatban megjelölt csapatainak elmúlt 1-2 éves munkáját:

  • az új digitalizációs szemlélet, a korszerű módszerek, megközelítések használata tantárgyak oktatásában, számonkérésében;
  • új módszerek, korszerű tanítási, számonkérési segédanyagok kidolgozása, modern technológiák felhasználása a tantárgyak oktatásban és számonkérésében;
  • meglévő digitális oktatási, szakmai anyagok felkutatása, felhasználása, akár magyar, akár idegen nyelven;
  • a fentieket legalább három tantárgyban érvényesíteni kell:
    • gimnáziumok esetében legalább egy humán és egy reál tárgyban,
    • szakgimnáziumok, szakközépiskolák esetében legalább egy szakmai és egy humán tárgyban;
  • iskolai élet digitális közösségi terének interaktív használata.

A zsűri két körben választja ki a díjazottat. Először egyéni javaslatok alapján kialakítja a díjra esélyes oktatók egy szűkített körét, és behívja őket meghallgatásra. A beérkezett pályamunkák alapján a zsűri kiválasztja a személyes meghallgatásra is érdemes jelölteket, s kiválasztja a díjra legérdemesebb személyt.

„Az év középfokú digitalizációs iskolai tanári csapata 2017”
díjazása 1 000 000 ft és egy emléktábla.

A díjat – a hatályos jogszabályok figyelembevételével – a nyertes pályázatot benyújtó intézmény által megnevezett legalább közhasznúnak minősített alapítványnak utalja át a VISZ, amely gondoskodik a díjazott csapat által elkészített pályaműért járó szakmai díj folyósításáról. A díjátadásra ünnepélyes keretek között, a szaksajtó képviselőinek jelenlétében kerül sor a VISZ decemberi évzáró rendezvényén, amelyen a legjobbnak ítélt csapat számára rövid bemutatkozási lehetőséget biztosítunk.

A pályázás módja

  • Iskolánként, a tagintézményeket is beleértve, egy pályázatot lehet beadni.
  • A leadott pályázat formátuma Adobe Acrobat pdf. (másolásvédelem nélkül)
  • A jelzett határidőig elküldeni erre a címre: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

A zsűri tagjai

  • Takács Tibor a VISZ elnöke
    Dervenkár István a Bitport.hu főszerkesztője
    Gazdag Ferenc a MAVIR vezérigazgatói tanácsadója
    Gál István az NKM/FŐGÁZ CIO-ja, a 2017-es Év CIO-ja
    Havass Miklós a Nemzeti Tehetségsegítő Tanács tagja
    Kada Zsolt a GIRO CIO-ja, a 2017-es Év Fiatal CIO-ja
    Kerékfy Pál tiszteletbeli VISZ tag
    Mester Sándor a Project/029 B2B üzletágvezetője, a Computerworld főszerkesztője
    Nagyné Agárdi Györgyi az Allianz Biztosító CIO-ja, a VISZ elnökségi tagja

Értékelési mód

A VISZ független szakmai zsűrit kér fel a pályázatok értékelésre. A zsűri minden tagja áttanulmányozza az intézménytől beérkező pályázatokat és azokat az előbbiekben megadott szempontrendszer szerint értékeli. A legjobbnak ítélt pályázatok jelöltjeit a zsűri szóban is meghallgatja, majd sorrendet állítva fel közöttük, felterjeszti őket a VISZ-elnökségnek. A VISZ-elnökség a soron következő elnökségi ülésen a javaslatokat megtárgyalja és dönt a díj odaítéléséről.

A pályázat ütemezése

  • a pályázatok benyújtásának határideje: 2017. november 12.
  • a zsűri rövid listájának összeállítási határideje: 2017. november 24.
  • a zsűri meghallgatja a legjobb pályázókat: 2017. november végén Budapesten, egy később megadott helyszínen
  • a pályázat eredményének kihirdetése és ünnepélyes díjátadó: 2017. december 5. délután, Budapesten, egy később megadott helyszínen

Formai követelmények

A pályázati anyagnak a következő információkat kell tartalmaznia tömör formában, mellékletekkel együtt is maximum 10 (A4-es) oldal terjedelemben:

  • Pályázók neve, beosztása
  • Foglalkoztató intézmény neve, címe, e-mail címe, honlap címe.
  • A pályázók által tanított tárgyak, a pályázatban érintett tárgyak heti óraszáma.
  • A pályázók által tanított tanulók az érintett tárgyakban elért tanulmányi verseny eredményei.
  • Milyen formában, mértékben használ újszerű, pl. közösségimédia-eszközöket a tanulók bevonásához, motiváláshoz? A tanulókkal való foglalkozások módja, gyakorisága és intenzitása.
  • Hogyan biztosítja azt, hogy „életszagú”, gyakorlati helyzeteket, problémákat is megismerjenek a tanulók? Például elektronikus ügyintézés, elektronikus könyvtárhasználat, közösségi oldalak problémái.
  • Milyen újszerű módszereket, technológiákat használ az oktatásban, illetve konzultációk során? Például közösségi oldalak, mobilalkalmazás, stb.

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény