FőoldalArchívum500 új munkahelyet hozott Kecskemétre idén a Phoenix Mecano
2010. október 04., hétfő ::

500 új munkahelyet hozott Kecskemétre idén a Phoenix Mecano

Megnőtt a kereslet a napkollektorok egyik legfontosabb eleme, az inverter transzformátorok iránt. Ezért a társaság kétmilliárd forintot meghaladó beruházás keretében bővítette magyarországi termelését és az év közepéig már 500 új dolgozót vettek fel Kecskeméten

Az új dolgozók jelenleg egy bérelt csarnokban gyártják az inverter transzformátorokat. A cég 81 ezer négyzetméteres telephelyén az év végére készül el az új, 3810 négyzetméter alapterületű kétszintes épület, ahol az év végéig egy teljesen új gyártóegységet szerelnek be.

A Phoenix Mecano svájci központú multinacionális cég kecskeméti Kft.-je 1993-ban 45 alkalmazottal kezdte meg a gyártást. Eddig mintegy 13 milliárd forintos beruházást hajtottak végre. Az öt kontinensen jelenlévő multinacionális cég legnagyobb gyára a kecskeméti, amely a teljes értékesítés harmadát termeli meg. 2009-ben 937-en dolgoztak, ma pedig már 1450 embert alkalmaznak. A gyár többek között műanyag-, alumínium- és poliészterházakat, egyenáramú motorokat és transzformátorokat, valamint ágyemelő berendezéseket gyárt. A cég 2010. évi teljesítménye 65 százalékkal haladja meg a tavalyi évit: a tavalyi 27 milliárdos árbevétel várhatóan 45 milliárd forintra emelkedik.

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény