Üzlet
Magyarország lesz Európa kapuja a Huawei számára
A Huawei Technologies Hungary 30 ezer négyzetméteres, havonta 3 ezer kamiont indító logisztikai központot létesít a BiatorbágyonCsinálod vagy nem??%!!
A LENOVO Motivátor Nagydíj néven indította el hazai egyetemisták számára kiírt, közösségi tehetségkutató pályázatát. A Lenovo Magyarország kezdeményezésének legfőbb célja felhívni a figyelmet azokra a tehetséges magyar fiatalokra, akik igazán tettre készek, célokkal, belső motivációvalMár épül az Intel első 450 milliméteres chipgyára
Az Intel 2012 végén folyamodott építési engedélyhez Hillsboro (Oregon) hatóságaihoz, az alapkőletétel 2013 nyarán történt. A mintegy 2 milliárd dollárba kerülő új üzem legkorábban 2015-ben állhat termelésbeEgymástól tanulnak Magyarország ipari csúcstermelői
A magyarországi Amerikai Kereskedelmi Kamara (AmCham) és a GE első alkalommal megrendezett szakmai műhelyében az ipari termelés hatékonyságának fejlesztése volt a téma a Magyarországon, Romániában és Ukrajnában dolgozó szakemberek között. A rendezvényen részt vett a GE Közép-Kelet-Európáért felelős igazgatója, Peter Stracar és Hetényi Márk, a Flextronics európai pénzügyi igazgatója, az AmCham elnökségének tagja is
Három arany- és három ezüstérem a Matematikai Olimpián
A Veszprémben augusztus 22-28 között megrendezett Közép-európai Matematikai Olimpián az egyéni versenyben három magyar aranyérem született (Di Giovanni Márk, Homonnay Bálint és Maga Balázs), míg a csapat és két egyéni versenyző (Janzer Barnabás és Simon Péter) ezüstérmet vehettek át
További Sharp TV-modellek válnak elérhetővé
A Sharp új, LD145V szériás modelljei azoknak készültek, akik a nappalijukban található nagyképernyős televíziójuk mellé szeretnének egy másik készüléket is otthonukba. Méretükből adódóan ezek a készülékek ideálisak a hálószobába, a konyhába, vagy akár az irodába
Hibás munkavállalói döntések és vállalati katasztrófák
A Kaspersky Lab és a B2B International megjelentette „Globális vállalati IT biztonsági kockázatok" című felmérést, amely szerint a globális vállalatok adatszivárgásaiért főleg a munkavállalók nagyfokú figyelmetlensége okolható. A felmérésből kiderül, hogy az anyagi károk 39 százalékát az alkalmazottak nem megfelelő informatika-biztonsági tudása és felkészületlensége okozza, amely tovább növeli a vállalati hálózatok sebezhetőségét. A Kaspersky Lab felmérése szerint ötből négy belső informatikai incidensért a munkavállalók téves és hibás döntései okolhatóak
Rendezvények / Kiállítások
Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény
Elektronet nyomtatott kiadás
Legfrissebb lapszámunk kapható az újságárusoknál, vagy előfizethető honlapunkon, itt!
Legolvasottabb cikkeink
-
Bel Stewart-MagJack csatlakozók
-
Érintésvédelmi műszerek képességei
-
Egyedi és szériamozgatási és -ellenőrzési rendszerek a folyamatok automatizálásához
-
Amerikai tudományos elismerését a Kálmán-szűrő megalkotójának
-
Valódi és biztonságos alternatíva a boltokból kivont izzólámpákra
-
2022-re 4 nm-es gyártástechnológiát céloz meg az Intel
-
Skype: messze több, mint egy VoIP-telefon
-
A Szilícium-völgy válasza a globális válságra
-
A pendrájv sem csodaszer!
-
National Instruments