FőoldalÜzletSamsung önkéntesei magyar projekteket segítenek
2019. augusztus 27., kedd ::

Samsung önkéntesei magyar projekteket segítenek

A Dél-Koreából érkező önkéntesek a legújabb technológiákkal segítenek magyar szervezeteknek innovatív megoldások létrehozásában

A Samsung központjának munkavállalói minden évben ellátogatnak egy-egy leányvállalat országába, hogy helyi projektek támogatásával megerősítsék a vállalat társadalmi szerepvállalását. A vállalat 2010-ben indította útjára a OneWeek programot, amelynek célja, hogy helyi közösségeknek közvetlen segítséget nyújtson. A kezdeményezés már több mint 50 alkalommal kelt útra, 1500-nál is több önkéntessel. A 2019-es program részeként a csapat járt már Kambodzsában, Kazahsztánban és Indonéziában is, ahol nőknek szóló edukációs- és képzési programokat fejlesztettek és helyi problémákra kerestek innovatív megoldásokat. Ebben az évben Magyarországra is érkezett egy 31 szakértőből álló csoport.

A projekt célja, hogy a civil szervezetek az önkéntesekkel együttműködve elsajátítsák a jó gyakorlatokat és létrehozzanak egy új, egyedi megoldást az általuk megfogalmazott problémára. Az egyhetes, intenzív műhelymunka során a program résztvevői megismerik a vállalkozói látásmódot, a Samsung szakértői által vezetett előadásokon és csoportos foglalkozásokon vitatják meg a lehetséges fejlesztési irányokat. A Samsung önkéntesei között marketing- és sales szakemberek, formatervezők és kutatás-fejlesztéssel foglalkozó kollégák is segítik a munkát. A hét végére a partnerek az innovatív technológiák használatával kész tervet alakíthatnak ki, amellyel fejleszthetik a szervezetük működését.

A magyarországi projekteken a Samsung az Egyesek Ifjúsági Egyesülettel működik együtt, akik a résztvevőkkel való kapcsolattartásban és a műhelymunka koordinálásában segítenek. Az egyhetes együttműködés során olyan megoldásokat keresnek, amelyekkel hatékonyabbá tehetik a tevékenységüket és segíthetik a fiatalok boldogulását.

Magyarországon az ifjúsági csoportok által kezdeményezett helyi szintű társadalmi projektek kerültek előtérbe. A OneWeek célja, hogy fiatalokat ösztönözzön a saját ötleteik megvalósítására, és olyan inspiráló környezetet hozzon létre, amelynek köszönhetően javíthatják a közösségük élet- és munkakörülményeit. Budapesten három lengyel startup és öt magyar ifjúsági szervezet projektötletein dolgoznak együtt a program önkéntesei a résztvevőkkel. Saját ötlettel csatlakozott a programhoz többek között az Amigos a gyerekekért, a Szurdokpüspöki Ifjúsági Egyesület, Liget Műhely – Szitakötő Oktatási Program és a Nem Adom Fel Alapítvány is.

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény