FőoldalÜzletKiválasztotta a zsűri az idei legtehetségesebb fiatalokat
2019. május 16., csütörtök ::

Kiválasztotta a zsűri az idei legtehetségesebb fiatalokat

Közel száz fiatal versenyző mutatta be kiemelkedő természet-tudományos, ill. műszaki projektjét az Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny bírálóbizottsága előtt. A zsűri kiválasztotta a legjobbakat, amelyek a május 29-30-i kiállításon megtekinthetők lesznek az Ericsson Magyarország székházában, ahol egyúttal az odaítélt díjak átadására is sor kerül

A 28. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny újabb mérföldkőhöz érkezett. A 111 pályázat közül az első fordulóból 74 jutott tovább, a pályázók az év első felében feszített tempóban dolgoztak az ötletek, javaslatok kidolgozásán. A második fordulóba végül 63 pályázatot lehetett értékelni.

A szervezőbizottság a pályázatokat öt szekcióba (orvostudomány-biológia, fizika-kémia, mechanika-elektronika, informatika, környezetvédelem-egyéb) osztotta be. Az egyes szekcióba sorolt pályázóknak április második felében a szekciózsűri előtt 5 perces prezentációt kellett tartaniuk, majd öt percben kérdésekre kellett válaszolniuk. Ezt követően az akadémikusokból, gazdasági szakemberekből álló bírálóbizottság kiválasztotta a legígéretesebb műszaki, illetve természettudományos projekteket.

A verseny zsűrije 2019. május 2-án hozta meg végleges döntését a díjakról, Dr. Jakab László, BME dékán elnökletével. A zsűri összesen három első, három második, négy harmadik díjat osztott ki, 10 pedig kiemelt dicséretben, illetve 43 pályázat dicséretben részesült.

A díjazott, ill. kiemelt dicséretben részesített, leglátványosabb pályamunkákat 2019. május 29-én és 30-án kétnapos kiállításon mutatjuk be az Ericsson Magyarország székházában, ill. szeptemberben is megtekinthetők lesznek a Kutatók Éjszakáján.

A fiatalok munkájuk során többek közt olyan izgalmas kérdésekre kerestek választ, mint

  • lehet-e az almamolyok rajzását hatékonyan követni, térben és időben?
  • a szervezetbe jutó karotin mennyiségét hogyan lehet növelni?
  • hogyan lehet automatizálni a csillagászati adatgyűjtést?
  • hogyan lehet a matematikai szimulációkat gyorsítani?

A látogatók programokkal és módszerekkel is megismerkedhetnek majd a kiállításon. Többek között megtekinthető lesz

  • beltéri navigációs rendszer vakok számára
  • egy stratégiai játék
  • színes vonalkódok
  • a joghurt és a méz vizsgálatának módszere

A tizenéves tehetségek, 20 saját standdal, demonstrációs eszközökkel várják a látogatókat, ill. a startup befektetőket.

A 28. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Verseny, az innovációs és technológiai miniszter és az oktatási államtitkár fővédnöksége mellett, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal támogatásával, az NKFI Alap finanszírozásával valósul meg.

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény