FőoldalÜzletA Tungsram lett a Kormány 80. stratégiai partnere
2019. január 09., szerda ::

A Tungsram lett a Kormány 80. stratégiai partnere

A Stratégiai megállapodást Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és Jörg Bauer, a Tungsram elnök-vezérigazgatója írta alá

A tavalyi év kiemelkedő gazdasági sikerei közé tartozik, hogy a 123 éves magyar márkát, a Tungsramot sikerült újjáéleszteni - mondta Szijjártó Péter. (A General Electric regionális fényforrás-, valamint globális autólámpa-ágazatát magyar tulajdonos, a Jörg Bauer, a GE korábbi felső vezetője irányította Tunsgram-csoport vásárolta meg.) A cég a 3. legnagyobb magyar tulajdonú vállalat, a termékei 95 százalékát exportálja. A Tungsram sikere más vállalatok sikerét is jelenti a külügyminiszter szerint, mivel 1500 beszállítójából 670 magyar kis- és középvállalat. A stratégiai megállapodás egyik fontos része, hogy a kormány segít a beszállítói hálózatba bekerülni. A szerződéssel a magyar ipari hagyományok megtartása mellett tettek hitet, magyar munkahelyeket védtek meg, és újak létrehozását tették lehetővé, és új globális piaci szereplő sikere mellett köteleződött el a kormány - összegezte Szijjártó Péter.

Jörg Bauer felidézte: a világ egyes részein a Tungsram szó egyet jelent a minőségi lámpával. A Közel-Keleten, ha valaki izzót akar vásárolni, így kéri: "adj nekem egy Tungsramot". Ezt az eredményt a 123 év innovatív, kiváló termékeivel és globálisan jó kereskedelmi kapcsolataival sikerült elérni - tette hozzá. Közölte: 100 országban vannak jelen, majdnem ötezer dolgozót foglalkoztatnak Magyarországon. A magyar és nemzetközi piacon is vezető, innovatív vállalat szerepére törekednek, és a partnerséget látják az egyetlen célravezető útnak, a versenyképesség kulcsának - mondta. Az előzetes adatok szerint 2018-ban 300 millió dollár (mintegy 85 milliárd forint) árbevételt ér el a Tungsram-csoport.

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény