FőoldalÜzletNémet válasz a Tesla Gigafactory-jára
2017. augusztus 14., hétfő ::

Német válasz a Tesla Gigafactory-jára

A Tesla-Panasonic Gigafactoryt megközelítő teljesítményű gyárat tervez Európában egy 17 cégből álló konzorcium, az amerikai vetélytárs árának töredékéért

A német kezdeményezésű európai gyár építése a tervek szerint 2019-ben megkezdődik, teljes kapacitását pedig a Bloomberg szerint 2028-ra éri el. A lítiumion-akkukat gyártó, Terra E névre keresztelt üzem szinte teljesen automatizált lesz, és komoly támaszt adhat a német autógyártóknak, amelyek a 2020-as évek első felében egyre nagyobb lendülettel kezdik meg a teljesen elektromos, illetve töltőállomásról tölthető, plug-in hibrid modellek piacra dobását.

A gyárat az egyelőre meg nem nevezett cégekből álló konzorcium nagyjából egymilliárd dolláros beruházásból építené fel, annak kapacitása pedig a terv szerint évi 34 gigawattóra lesz - ezzel a Tesla Gigafactoryjának sarkába érhetnek a németek. Ugyanakkor beérni még mindig nem tudják, az ugyanis évi 35 gigawattórát produkál majd, ha eléri a teljes kapacitását. Fontos különbség a Tesla óriásgyára és a német kezdeményezés között, hogy az amerikai konkurensnél a költségek végösszege az 5 milliárd dollárt is megközelítheti, ehhez képest, ha a Terra E-nek sikerül tartani a kitűzött összeget, messze költséghatékonyabb lehet a tengeren túli versenytársnál.

terrae 1

A komplexum pontos helye egyelőre nem ismert, vélhetően vagy Németországban vagy valamelyik szomszédos országban épül majd meg. A Terra E az eddigi értesülések alapján a háztartási akkukra koncentrál majd, mint a Tesla Powerwall vagy épp a Nissan xStorage, a későbbiekben azonban a régió autógyártóinak is komoly támasza lehet. Az elemzők várakozásai szerint a globális akkugyártási kapacitás 2021-re megduplázódik.

Korábban a témában

Forrás

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Led technológia

Led technológia

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény