FőoldalÜzletKínában munkába állt a világ első robotújságírója
2017. január 24., kedd ::

Kínában munkába állt a világ első robotújságírója

A Xiao Nan-nak nevezett robot egy másodperc alatt írt meg a háromszáz kínai karakteres cikket

Kínában, a Southern Metropolis Daily nevű lapban megjelent az első olyan újságcikk, melyet robot írt. A cikk hossza háromszáz kínai írásjel volt, és a kínai holdévvel kapcsolatos csúcsforgalomról szólt. A rendszer egy másodperc alatt termelte ki az írást.

A mesterséges intelligencia munkasebessége és adatelemző képessége felülmúlja az emberét, viszont interjút például még nem tud készíteni, és arra sem képes, hogy az információk alapján megválassza a megfelelő nézőpontot. Vagyis egyelőre még távol áll attól, hogy teljes mértékben helyettesítse az embert.

A hír nagyjából egyidőben jelent meg azzal a beszámolóval, miszerint egy japán biztosítási cég 34 dolgozóját helyettesíti mesterséges intelligenciával. Szakértők szerint mindez azt bizonyítja, hogy most már tényleg megkezdődött a robotok térhódítása. Forradalmi átalakulás előtt áll a munkaerőpiac, ez azonban nem csak azt jelenti, hogy a robotok állásokat vesznek el az emberektől, hanem azt is, hogy újakat hoznak létre, és nekünk fel kell készülniük erre a változásra.

Várjuk a híreket a robot újságolvasókról is...

Forrás

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény