FőoldalÜzletFelszámolást rendeltek el a szolnoki Agulhas-Solar Kft. ellen
2016. április 27., szerda ::

Felszámolást rendeltek el a szolnoki Agulhas-Solar Kft. ellen

A cég csaknem egymilliárd forinttal tartozik az Eximbanknak

A folyamatban lévő felszámolási eljárás keretében a törvényszék még 2015. december 15-én ideiglenes vagyonfelügyelőt rendelt ki a céghez az állami Magyar Export-Import Bank Zrt. (Eximbank) kérésére, amelynek több mint hárommillió eurós, azaz mintegy 930 millió forintos eredménytelen követelése van az A. Solarral szemben. A törvényszék a 2015. december 18-i végzésében rendelte el a felszámolást az adós fizetésképtelenségét megállapítva. A végzés jogerőre emelkedése után a céghez felszámolót jelöltek ki, ezzel az ideiglenes vagyonfelügyelő munkája befejeződött.

A svájci technológiát alkalmazó napelemgyár 2011 nyarán alakult, majd ősszel megkezdte a termelést a szolnoki AC-DC Logisztikai Parkban. A cég 2012-ben még 64 embert alkalmazott és három műszakban termelt, 2014-re viszont az akkor már egy műszakban foglalkoztatott alkalmazottak száma majdnem a felére csökkent. A főként európai piacokra exportáló cég 2012-ben még 3 milliárd forint árbevételt ért el, 12 millió forintos mérleg szerinti veszteség mellett, majd 2013-ban az 1 milliárd 519 millió forint nettó árbevétele mellett 452 millió forint veszteséget könyvelt el. A cég háromszor részesült európai uniós támogatásban: az összeszerelő üzem létesítésére 121 millió, technológia-fejlesztésre 282 millió, illetve 154,5 millió forintot kapott.

Az A. Solar Kft. 2015. február végén befejezte tevékenységét. Az AC-DC Logisztikai Park Zrt. többszöri felszólítás után a csarnokbérleti és az irodabérleti szerződést felmondta. Ezt követően csődeljárás indult a kft.-vel szemben, majd a szolnoki ipari park 2015. április 3-án a Szolnoki Törvényszéknél felszámolási eljárást kezdeményezett a vállalkozás ellen az elmaradt bérleti díjak miatt.

Korábban

http://www.elektro-net.hu/uzlet/4193-napelem-osszeszerelo-uzemet-avattak-szolnokon

http://www.elektro-net.hu/uzlet/6359-bezar-szolnoki-napelemgyar

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény