FőoldalÜzletMégsem törlik el a roamingdíjat az idén?
2015. február 27., péntek ::

Mégsem törlik el a roamingdíjat az idén?

Az uniós roamingdíjak teljes felszámolását az Európai Bizottság kezdeményezte – most az Európai Tanács évekkel elhalasztaná

Bár egy korábban elfogadott menetrend alapján jövőre már ugyanannyiba kerülne egy határon túlról indított hívás, mint egy belföldi, majdnem biztos, hogy nem törlik el idén decemberben a roamingdíjakat az unión belül. A külföldi mobilhasználat felárának eltörlésére vonatkozó 2015. decemberi céldátumot az Európai Tanács látszik meghackelni. Az állam- és kormányfők alkotta testület hosszabb átfutási időt javasol, mondván, a szolgáltatók nem készültek fel erre a meglehetősen drasztikus lépésre.

Maguk a szolgáltatók is keményen fúrták a szabályozást, különösen a nagy, gazdaságilag és turisztikailag jelentős országok szolgáltatói, amelyeket érzékenyen érintene a változás. A sok látogató (üzleti utazó és turista) náluk generál igazán komoly bevételt.

A Reuters által ismertetett legfrissebb tervezetben már 2018-as időpont szerepel, a hivatalos indoklás szerint ennyi idő mindenképpen kell a szolgáltatóknak ahhoz, hogy az új árstruktúrához és az átalakításokból fakadó versenyhelyzethez alkalmazkodni tudjanak. Új elem a tervezetben, hogy az ügyfelek naponta öt megabyte adatot belföldi tarifával forgalmazhatnak a külföldi partnerhálózaton is, az e fölötti mennyiségre pedig ugyanúgy ársapkát húzna Brüsszel, mint a jelenlegi roamingtarifák esetében. Láthatóan azzal számolnak a jogszabály alkotói, hogy nem lesz egységes tarifa decembertől: hiszen ha lenne, nem kellene ez a kedvezmény.

A roamingdíj eltörlésének megakadályozása meglehetősen rövidlátó szemléletre utal: az azonnali bevételért ugyanis késlelteti az okostelefon alapú alkalmazásokra épülő gazdasági fejlődést. A távközlési szektor profittermelő-képességének romlása miatt a befektetők körében egyre kevéssé népszerűek az uniós telekommunikációs cégek, de az egységes piac kialakításának elodázásával csak késleltetik, hogy a kieső bevételeiket digitális tartalmak és szolgáltatások értékesítésével kompenzálják. Ezt tudja a távközlési iparág is. Szakértőik szerint is a fejlesztések, a 4G-hálózatok csak akkor hozzák a várt gazdasági előnyöket, ha változtatnak a filozófián, és egységes vagy közel egységes árakon dolgoznak az unión belül.

Ma az uniós tagállamokban egy magyar szolgáltató előfizetője az adatforgalomért megabyte-onként bruttó 78,3 forintot fizet, amelyet különböző roamingopciókkal tovább lehet csökkenteni. A percdíj indított hívásnál bruttó 74 forint, míg fogadott hívások esetében 19,5 forint. Egy SMS 23,5 forintba kerül. A hatósági árak az idén nyáron nem változnak, mivel az eredetileg az év végére szánt megszüntetés miatt további csökkentést nem ír elő a hatályban lévő rendelet.

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény