FőoldalÜzletPályázat az energiatudatosságért
2014. január 08., szerda ::

Pályázat az energiatudatosságért

Az MVM Partner Zrt. pályázatot ír ki „Vállalkozások energiahatékonyságáért" címmel. Azon energiatudatos cégek pályamunkáit várják, amelyek már megvalósult, energiahatékonyságukat növelő intézkedéseiknek köszönhetően csökkentették energiafelhasználásukat. A programindító rendezvényen a pályázat fővédnöke, Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter beszélt a kormányzat energiahatékonysági céljairól. Baji Csaba, az MVM Zrt. elnök-vezérigazgatója kiemelte, a program célja, hogy szemléletváltozást érjenek el a hazai vállalkozások energiatudatosságának előmozdítása érdekében

A pályázat célja, hogy olyan vállalkozásokat díjazzon, amelyek működésük során következetesen törekednek a tudatos energiagazdálkodásra, és ezzel hozzájárulnak a szemléletformáláshoz. A hazai mikro-, kis- és középvállalkozások már megvalósított energiahatékonysági intézkedéseiket bemutató pályázatukat 2014. március 6-ig nyújthatják be a www.energiatudatossag.mvmp.hu oldalon. A beérkező pályaműveket neves hazai gazdasági szakértőkből és döntéshozókból álló zsűri bírálja el. A testület munkájában a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium képviseletében Kovács Pál energiaügyért felelős államtitkár vesz részt.

A díjazott pályaműveket a program zárásaként megrendezett szakmai konferencián mutatják be 2014 májusában, a pályázat nyertesei is itt vehetik majd át elismeréseiket.

A pályázat fővédnöke Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter asszony.

A pályázat kiírását sajtótájékoztatón jelentették be, amelynek helyszíne a Symbol rendezvényközpont volt.

Az eseményen köszöntőt mondott Németh Lászlóné, nemzeti fejlesztési miniszter asszony, a pályázat fővédnöke, Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, Baji Csaba Sándor, elnök-vezérigazgató, MVM Magyar Villamos Művek Zrt., és Bally Attila, vezérigazgató, MVM Partner Zrt.

„Az energiahatékonyság egyre inkább versenyképességi kérdéssé lép elő" – mondta Németh Lászlóné. Úgy is mondhatnánk, hogy a legjobb energia az el nem fogyasztott energia. Ez a kormányzat törekvése, stratégiájának három pontja közül előkelő helyet foglal el az energiahatékonyság. Az erőfeszítések eredményeképpen tavaly 58,5 milliárd forint támogatásban részesítettek 1478 közép- és kisvállalkozót, főként EU-s forrásból. Üdvözölte az MVM Partner pályázati felhívását, amelyben a mikro, kis, és közepes vállalkozókat kívánják jutalmazni.

Baji Csaba, az MVM Partner Zrt. elnök-vezérigazgatója beszédében elmondta, hogy mint a legnagyobb állami kezelésű vállalatcsoport 505 milliárdról 1300 milliárdra növelte éves forgalmát számtalan innováció bevezetésével. Ezzel európai szinten a 20. helyre küzdötte fel magát. Most elhatározták, hogy pályázattal díjazzák a kkv-k energiatudatosságát. Tény, hogy manapság a kkv-k valahol az utolsó helyen foglalkoznak az energiatakarékossággal, más, jövedelmezőbb fejlesztésekre költenek. Ezt a rossz gyakorlatot kívánják megváltoztatni a gondolkodásmód váltással.

Bally Attila vezérigazgató a gyakorlati kérdésekről beszélt, hogy minél többen induljanak a pályázaton. A beérkező pályázatokat szakmai zsűri bírálja el, amelyet neves szakemberek alkotnak:

  • Kovács Pál, Energiaügyért felelős államtitkár, Nemzeti Fejlesztési Minisztérium,
  • Csepreghy Nándor – Kiemelt fejlesztési programokért felelős helyettes államtitkár, Miniszterelnökség,
  • Dr. Lenner Áron Márk – Belgazdaságért felelős helyettes államtitkár, Nemzetgazdasági Minisztérium,
  • Márton Péter – Vezérigazgató, Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.,
  • Dr. Dán András – Professzor emeritus, Villamos Mérnöki és Informatikai Kar, BME,
  • Balázs Tibor, Ügyvezető igazgató, SEED Kisvállalkozás Fejlesztési Alapítvány.

A beérkező pályamunkákat 3 kategóriában bírálják el és díjazzák, a cégek mérete szerint:

  • mikro vállalatok
  • kisvállalatok
  • középvállalatok

A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy egy friss felmérés eredményei alapján a hazai vállalkozások közel harmadánál az energiatudatosság csak másodlagos szempont, és Nyugat-európai versenytársaikhoz képest átlagosan 40 százalékkal több energiát használnak fel működésük során. Ez nem csak környezeti, de gazdasági szempontból is súlyos hátrányt okoz a hazai vállalatoknak a piaci versenyben. Az energiahatékonyság így először a vállalkozások, majd később a nemzetgazdaság szintjén is egyre inkább versenyképességi kérdéssé lép elő.

„Tapasztalataink azt mutatják, hogy bár a vállalkozások sok esetben tisztában vannak az energetikai beruházások szükségességével, a várható költségek és a lassú megtérülés eltántorítja őket a megvalósítástól. Szeretnénk megmutatni, hogy nagyobb beruházás nélkül is elősegíthetik vállalkozásuk energiahatékonyabb működését. Nem szükséges óriási összegeket befektetniük ahhoz, hogy energiafelhasználásukat, ezáltal költségeiket is jelentős mértékben, akár évi 10 százalékkal is csökkenthessék" – hívta fel a figyelmet Bally Attila, az MVM Partner Energiakereskedelmi ZRt. vezérigazgatója.

A sajtótájékoztató második részében gyakorlati előadásokat hallottunk. Barna Katalin, a Symbol Budapest marketing vezetője tréfásan egy mécsessel mutatta be az energiatakarékosság „bevált" módszerét, de elmondta, hogy cégük is pályáz, főként az energiatakarékos LED világítás bevezetésével.

Végezetül az MVM munkatársai bemutatták a hőkép készítésére alkalmas (Fluke) műszert, amelyet a miniszter asszony is kipróbált, és segítségével energiahatékony fűtést, világítást stb. lehet tervezni.

Lambert Miklós

ELEKTRONET szerkesztőbizottság elnöke

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény