FőoldalÜzletStabil üzleti évet zárt a magyarországi Siemens-csoport
2013. november 21., csütörtök ::

Stabil üzleti évet zárt a magyarországi Siemens-csoport

Stabil üzleti évet zárt a magyarországi Siemens-csoport. A vállalat jelentős megbízásokat telje-sített mindegyik szektorában, stratégiai megállapodást kötött a kormányzattal, és a mélyebb hazai gazdasági integráció mellett tovább növelte szerepét az oktatási rendszerben. A cégcso-port pénzügyi eredményeiről sajtótájékoztatón számolt be Dale A. Martin, a Siemens Zrt. elnök-vezérigazgatója

A tavalyi évvel azonos (mindössze 1 százalékkal csökkenő) rendelésállomány és árbevétel jellemezte a magyarországi Siemens-csoport szeptember 30-án zárult 2013-as üzleti évét. Az új megrendelések értéke 295,6 millió eurót, az árbevétel 307,6 millió eurót tett ki.

Dale A. Martin elnök-vezérigazgató a sajtótájékoztatón elmondta, az elmúlt év során a cég mind a négy szektora komoly megbízásokat teljesített.

Az Ipar szektor harmadik éve vesz részt a kecskeméti Mercedes gyár termelésében, és szerepe volt az új típus gyártásának elindításában is. A termékbevezetések miatt is kiemelt szerepet kap a partnerek oktatása és képzése, illetve az elmúlt gazdasági év eredménye az is, hogy a Siemens termékeit választotta a Vegyészeti Mérő Rendszer kiépítéséhez a Paksi Atomerőmű.

Az Infrastruktúra és Városok szektor sikeresen zárta a Budapesti Forgalomirányítási Központ korszerűsítését, folytatja a Kelenföld-Székesfehérvár és Óbuda-Piliscsaba vasútvonalak biztosítóberendezésekkel való felszerelését. Elindultak a fővárosi 1-es és 3-as villamosvonal rekonstrukciójának elektromos munkálatai és befejező szakaszukhoz érkeztek a 2-es és 4-es metróvonallal kapcsolatos Siemens feladatok.

Az Energia szektor 2038-ig meghosszabbította a Gönyűi Erőmű karbantartási szerződését, valamint sikerrel zajlott a Lőrinci erőmű gázturbinájának nagyrevíziója is. Idén több mint 200 főre bővült a világszerte gáz- és szélturbinákat üzembe helyező, Magyarországon alkalmazott munkatársak száma.

Európai színvonalú MR technológiára épülő molekuláris kutató központ épül Siemens berendezésekkel a Kaposvári Egyetem Egészségügyi Centrumában, a miskolci BAZ megyei kórházban pedig ugrásszerűen javulhat a diagnosztikai ellátás az Egészségügyi szektor által szállított termékeknek köszönhetően.

Bővítették rendelésállományukat a Siemens magyarországi gyáregységei is.
A gáz- és gőzturbina alkatrészeket gyártó Késmárk utcai üzem több mint 200 millió forintos beruházással több termékkel is bővítette portfólióját, a gáz- és különösen a gőzturbinalapát-gyártásnak köszönhetően pedig magas kihasználtsággal folyik a termelés.
Az olajos- és száraz transzformátorokat gyártó II. Rákóczi Ferenc úti telephelyünk megerősítette első számú beszállítói pozícióját Németország egyik legnagyobb áramszolgáltatójánál és új ügyfélként pedig dél- és kelet-európai szolgáltatók számára szállít olajos transzformátorokat.

A jól képzett szakemberállományt a Siemens hosszú távon is fontosnak tartja. Ezért a meglévő együttműködéseken túl három felsőoktatási intézménnyel, a Budapesti Műszaki és Közgazda-ságtudományi Egyetemmel, a veszprémi Pannon Egyetemmel és a gödöllői Szent István Egyetemmel kötött hosszú távú partneri megállapodást. Növelte szerepét a hazai duális képzésben is: a tavaly indult hegesztő szakot idén ipari gépész szakkal, jövőre mechatronikai képzéssel bővíti a vállalat, Gizella úti telephelyének átépítésével pedig egy új, 130 fős képzési centrumot hoz létre a diákok számára.

Az elmúlt három évben több mint 500 új munkahelyet teremtett a Siemens Magyarországon és komoly K+F bázist épített. Jelenleg az ország vezető szoftverházának tartott evosoft Hungary Kft. mintegy 500 fős fejlesztőmérnök csapata mellett a Siemens Zrt. saját, közel 60 fős K+F részlege dolgozik termék- és szoftverfejlesztéseken. "A Siemens Magyarországon nem csak beruház, hanem be is fektet. Elsősorban a technológiai fejlődésbe és a versenyképes szaktudásba, hiszen vállalatunk megbízható partnerként hosszú távon elkötelezett az ország gazdaságának erősítésében," – zárta a sajtótájékoztatót Dale A. Martin.

A Siemens Zrt. honlapja

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény