FőoldalÜzletBővíti a tévégyártást a Samsung Magyarországon
2013. augusztus 06., kedd ::

Bővíti a tévégyártást a Samsung Magyarországon

A Jászfényszarun működő gyára bővítését tervezi a Samsung. Ez várhatóan mintegy kétszáz új munkahelyet is jelent. Az újabb szerelősorral maga a profil nem bővül, továbbra is tévéket és monitorokat szerelnek össze. Ez a beruházás szerepel a kormánnyal kötendő stratégiai megállapodásban is

A digitális átállásnak egyébként a vártnál kevesebb a hozadéka a Samsung számára. Ugyanis Magyarország eléggé későn szánta rá magát az analóg rendszer lekapcsolására, azonban a háztartások jelentős része viszont nem várt, már korábban lecserélte hagyományos tévéjét korszerűbbre. Így konkrétan az átállás a hazai tévéeladásokban az egyébként itthon is piacvezető Samsungnak alig néhány százalékos többletforgalmat jelentett az idei év eddig eltelt időszakában.

A jövőre már negyedszázados történelmét író jászfényszarui gyárba eddig 450 millió dollárnak megfelelő összeget fektetett be a Samsung. Az egységben dolgozó közel 3 ezer fő évente 15 millió LED tévét és monitort állít elő. Az itt dolgozók számos olyan technológiai és termelési újítást vezettek be, melyet azóta a Samsung más üzemeiben is alkalmaznak.

A gyárban, mintegy 250-féle modell készül, just-in-time rendszerű termelés folyik, azaz konkrét megrendelések alapján dolgoznak. A dél-koreai anyavállalat ebből az üzemből látja el egész Európát, a jászfényszarui gyár egyben Európa legnagyobb tévéösszeszerelő bázisa.

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény