FőoldalÜzletJapán-Korea párbaj az OLED tévék piacán
2012. július 10., kedd ::

Japán-Korea párbaj az OLED tévék piacán

Májusban írtunk honlapunkon arról, hogy a Sony és a Panasonic milyen veszteségeket kénytelen elszenvedni. Most viszont arról kaptunk hírt, hogy együtt kívánnak működni a dél-koreai konkurencia legyőzése érdekében

A televíziós piacot jelenleg dél-koreai vállalatok uralják. A Sony és a Panasonic úgy gondolja, hogy együttesen jobb esélyük lesz nagyobb piaci részesedést kihasítani. A két japán tévégyártó bejelentette, hogy együttműködnek az OLED televíziók fejlesztésében annak érdekében, hogy fel tudják venni a versenyt a következő generációs televíziók piacán dél-koreai versenytársaikkal, a Samsunggal és az LG-vel. A Panasonic 30 milliárd jent (373 millió dollárt) fektet be Himeji gyárába, ahol OLED-paneleket gyártanak majd.

Sokak várakozása szerint az OLED tévék átveszik az uralmat az lcd televízióktól a közeljövőben. A győztes az lehet, aki elsőként lesz képes megoldani a tömeggyártást. A Sony és a Panasonic közös közleménye szerint együttesen fejlesztik ki a megfelelő technológiát, és 2013-ban meg is kezdik a tömeggyártást. A Sony úttörő volt a technológia kialakításában, már 2007-ben adott el OLED tévét, azonban a válság miatt leállította a drága készülékek gyártását. Később újraindította, de csak a felsőkategóriás szegmensben, ahol 26 ezer dollárba kerülnek a készülékek.

A Samsungnak és az LG-nek is van már 55 hüvelykes OLED prototípusa (ezek várható ára 10 ezer USD). A hírek szerint ők is jövőre lépnének piacra az első ilyen televíziókkal. Az LG egyik vezetője szerint a felhasználók akkor kezdik majd tömegesen venni az OLED tévéket, amikor az áruk a hasonló kategóriás lcd televíziók 1,3-1,4-szeresére esik. A tervek szerint OLED televíziókból 2015-re már 2,1 milliót fognak eladni.

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény