FőoldalÜzletGábor Dénes díjátadás
2011. december 20., kedd ::

Gábor Dénes díjátadás

December 15-én - a sokéves hagyományokhoz híven - átadták a 2011. évi Gábor Dénes díjakat. Az ünnepségre a Parlamentben került sor. A Gábor Dénes díj alapítója, a Novofer Alapítvány idén megújította a Műszaki-Szellemi Alkotásért kuratóriumát és felügyelő bizottságát, az ünnepi díjátadást Dr. Pap László egyetemi tanár vezette le, a díjazottaknak Dr. Gyulai József akadémikus, kuratóriumi elnök adta át az oklevelet és a hagyományos, Gábor Dénes portréját hologram formájában ábrázoló plakettet

A díjátadást a meghívott díszvendégek köszöntői előzték meg. Dr. Kövér László, az Országgyűlés elnöke méltatta a magyar mérnökök teljesítményét, akik szaktudásukkal, kreativitásukkal és innovációs készségükkel vezető szerepet töltenek be a társadalom fejlődésében. Dr. Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter a kormányzat képviseletében köszöntötte a tudomány-technika élenjáróit, majd Jambrik Péter, a Novofer vezérigazgatója méltatta a magyar mérnök szerepét az értékvezérelt társadalomban.

Az idei díjazottak között volt a Magyarországi Elektronikai Társaság által javasolt Dr. Harsányi Gábor egyetemi tanár, az MTA doktora. Fő kutatási területei, amely alapján a bíráló bizottság a díj odaítélése mellett döntött, az elektronikai egységek nagyfelbontású összeköttetés hálózataiban fellépő meghibásodási mechanizmusok vizsgálata, valamint a rétegtechnológiákon alapuló környezetvédelmi és orvosbiológiai érzékelők kutatása.

További munkájához sok sikert kíván az egyesület és az Elektronet olvasótábora.

További információ

Lambert Miklós

ELEKTRONET szerkesztőbizottság elnöke

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény