FőoldalÜzletKözéppontban az innováció
2011. október 03., hétfő ::

Középpontban az innováció

A Nemzeti Külgazdasági Hivatal programjával hivatalosan is elindult a magyarországi KKV Hét

Az "Innovatív vállalkozások az EU motorja " címmel rendezett nagy sikerű konferenciát a Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA) szeptember 23-án, pénteken. A rendezvény egyrészt az Európai KKV Hét 2011 hivatalos magyarországi nyitó programjaként került meghirdetésre, másrészt a Kutatók Éjszakájának egész napos országos programjához is kapcsolódott.

A Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA) fő feladata egyfelől a hazai kis- és középvállalkozások külgazdasági tevékenységének támogatása, másfelől a külföldi cégek magyarországi befektetéseinek ösztönzése. A Hivatal a nemzetgazdasági miniszter irányítása alatt működő központi hivatal, önállóan működő és gazdálkodó költségvetési szerv (feladatköre hasonló, mint a korábbi ITD-é volt).

Az innováció – úgy tűnik- tényleg a vállalkozások érdeklődése középpontjában áll, hiszen mintegy 150 szervezet volt kíváncsi a konferencia előadóira.

A rendezvény a vállalkozói gondolkodásmód innovatív szemléletének erősítését célozta meg, elősegítve az Európai Unió és a tagországai kis- és középvállalkozásai közti minél sikeresebb együttműködést.

A rendezvényt Dobos Erzsébet, a Nemzeti Külgazdasági Hivatal elnökének köszöntőjét követően a vállalkozásfejlesztésért és iparért felelős helyettes államtitkár nyitotta meg. Dr. Szöllősi László hangsúlyozta az Európai KKV hét jelentőségét és bemutatta KKV követi feladatait. Kiemelte, hogy a kormányprogramban és az Új Széchenyi Tervben is jelentős hangsúlyt kapnak a tudásgazdaság és az innovatív tevékenységek. A munkavégzést – mikrohullámú szakzsargonnal élve – „elosztott paraméterű” módszerekkel kell folytatni, a fiatalok életmódját kell helyes neveléssel úgy változtatni, hogy kifejlődjön a spontán vállalkozási kedv, hogy innovációs képességeinek fejlesztésével törekedjenek a teljesítménynövelésre, mert a puszta intenzitásnöveléstől nem várható megfelelő eredmény.

A HITA innovációs és K+F szolgáltatásairól Dr. Kerekes György elnökhelyettes beszélt. A résztvevők széleskörű tájékoztatást kaptak a nemzeti szinten elérhető K+F támogatási forrásokról, programokról, a magyar EUREKA elnökség jelentőségéről, a pályázható EU-s forrásokról, úgy, mint az EUROSTARS, illetve az EU7 Keretprogram. Előadóik Csuzdi Szonja a NIH főosztályvezető-helyettese, Dr. Szabados Zsuzsa, az NFÜ K+F+I projektmenedzsere, valamint Leskó Tamás, a MAG ZRt. Irodavezetője és Garamvölgyi Balázs, a Magyar Vállalkozásfinanszírozási ZRt. Üzleti vezérigazgató-helyettese voltak. A forrásbevonási lehetőségek kapcsán mikrohitelekről és kockázati tőke programról esett szó. A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (korábban Országos Találmányi Hivatal, majd Országos Szabadalmi Hivatal) előadója szerint az iparjogvédelem ismerete és eszközeinek ésszerű alkalmazása egy kulcstényező lehet az innovatív vállalkozások fejlődésében. Dr. Nikodémus Antal, a NGM főosztályvezetője az Innováció a közbeszerzésben címmel tartott előadást.

A HITA és az Enterprise Europe Network (képviselőjük Mészáros Mónika Alíz és Holly Sára)bemutatta innovatív vállalkozásokat segítő szolgáltatásait. Ezek közül kiemelkedik az alábbi eszközök:

  • ismeret átadás tanácsadással, rendezvényekkel (EU-s és hazai források megismertetése, IPR, közbeszerzés)
  • nemzetközi kapcsolatépítés elősegítése (nemzetközi K+F konzorciumokba bekapcsolódás, üzleti és innovációs együttműködések)
  • innováció diffúziója: nemzetközi technológia transzfer adatbázissal és rendezvényekkel,
  • tudás intenzív befektetések ösztönzése

A Hivatal további két helyszínen vett részt aktívan a Kutatók Éjszakája programban. A Gödör Klub rendezvényén standdal várta a sok száz érdeklődőt, míg a Budapesti Műszaki Egyetem TMIT Beszédtechnológiai Laboratóriuma interaktív bemutatkozásán vállalkozók nyerhettek betekintést a labor munkájába.

Lambert Miklós

ELEKTRONET szerkesztőbizottság elnöke

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény