FőoldalÜzletRobotokra cseréli munkásait a Foxconn
2011. augusztus 02., kedd ::

Robotokra cseréli munkásait a Foxconn

Tavaly szeptemberben már hírt adtunk arról, hogy a Foxconn az amerikai gyáraiban akar több robotot használni. A Foxconn alapító elnöke elmondta, hogy a gyáraikban jelenleg üzemeltetett 10 ezer robot helyett 2012-re 300 ezer, három éven belül pedig egymillió darabot kívánnak használni.

A gépeket olyan, eddig emberi munkaerővel végeztetett egyszerű, ismétlődő feladatok ellátására használnák, mint egyes összeszerelési munkálatok, a festés vagy a forrasztás. A világ egyik legnagyobb EMS cége az intézkedéstől költségei csökkenését, nagyobb hatékonyságot, és a rossz munkakörülményekre visszavezethető sorozatos emberi tragédiák visszaszorulását várja.
Híradások szerint a Foxconn továbbra is a hatalmas stressz alatt összeomlott emberek öngyilkosságaival kénytelen szembenézni Kínában. A dolog súlyosságát érzékelteti, hogy a vállalat már leállította az öngyilkosságot elkövetett áldozatok hozzátartozóinak járó kártérítések folyósítását, ugyanis a legszegényebb vidékekről érkezők sokszor azért választják az öngyilkosságot, hogy a kártérítés révén legalább néhány évre szavatolják családjaik viszonylagos anyagi biztonságát. Mindenesetre az Apple állítólag a Foxconn-nal fenntartott stratégiai partnerségének rossz sajtóvisszhangja miatt döntött úgy, hogy az iPad 3 előállítását már a Pegatron nevű vállalatra bízza.

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény