FőoldalÜzletAz Ericsson szabadalomsértési eljárást indított a ZTE ellen
2011. április 08., péntek ::

Az Ericsson szabadalomsértési eljárást indított a ZTE ellen

Válaszul a Kínai Állami Szabadalmi Hivatalnál eljárást indít az Ericsson ellen. Legvégső esetben mindkét ügy folyománya az lehet, hogy a cégek termékeinek forgalmazását betilthatják az érintett konkurens piacokon

A szabadalmi vita elmérgesedése jól jelzi a kínai és az európai hálózatieszköz-gyártók közt egyre feszültebbé váló viszonyt.

Az Ericsson három európai országban, Nagy-Britanniában, Olaszországban és Németországban indított eljárást a kínai féllel szemben, miután a két cég közt négy éve húzódó vita nem hozott megoldást a tárgyalóasztalnál. Az európai gyártó szerint a kínai ZTE engedély nélkül használja az Ericsson szabadalmait egyes W-CDMA és GSM mobilkommunikációs berendezéseiben, beleértve a terminálokat (modemek, mobiltelefonok), illetve a hálózati infrastruktúra elemeit. A kínai fél tagadta, hogy engedély nélkül használta volna az Ericsson technológiáit, ezzel együtt a ZTE rosszallását fejezte ki, amiért a svédek pont a tárgyalás végső szakaszában álltak fel az asztaltól.

A kínai állam tulajdonában álló, ugyanakkor egyszerre tőzsdén is jegyzett ZTE pár év alatt a mobilipar ötödik legnagyobb infrastruktúra-beszállítójává vált, jelenléte pedig immár az európai gyártók pozícióját is veszélyezteti. Mint arról az ELEKTRONET is hírt adott, a ZTE éppen tavaly nyert hálózatépítési tendert a Telenor Magyarországnál, kiütve ezzel a nyeregből az Ericssont, valamint a Nokia Siemens Networks-öt.

Az európai piaci szereplők egyre elkeseredettebbé váló küzdelmükre az EU figyelmét is igyekeztek ráirányítani. Az Európai Bizottság egy belga eszközgyártó, az Option beadványára indított tavaly vizsgálatot a kínai szereplők kapcsán, igaz, akkor nem a szabadalmak, hanem a versenyt torzító állami dotációk álltak a támadások kereszttűzében. Az EU-vizsgálat végül eredménytelenül záródott, februárban azonban Kína még visszavágott az európai konkurenciának, mondván az Unió különböző támogatásokkal euró milliárdokhoz juttatja hozzá a honos gyártókat.

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény