FőoldalÜzletA Nokia-Microsoft szövetség újabb részletei
2011. február 14., hétfő ::

A Nokia-Microsoft szövetség újabb részletei

A Nokia vezetője, Stephen Elop gyakorlatilag elismerte, hogy a cég okostelefon-stratégiája kudarcot vallott. Ugyanakkor azt is bejelentette: véleménye szerint a cég túl nagy költségekkel működik, ezért csökkenteni kívánja a 132.500 fős létszámot. Részleteket azonban nem árult el, vagyis a cég dolgozói, köztük ötezer ember a komáromi gyárban és jó néhány a hazai K+F részlegen és a helyi irodákban, aggódhatnak az állásukért, mindaddig, amíg a vezér pontosan fel nem vázolja, hogyan kívánja karcsúsítani a céget

Mivel konkrét részletek még nem ismertek, ezért csak logikai következtetéseket lehet levonni a bejelentés magyarországi hatását illetően. Az ésszerűség azt diktálja, hogy a komáromi gyár dolgozóit kevésbé érintheti az intézkedés. Bár a Nokia eladásai az utóbbi időben elég érdekesen alakultak, de ez nem okvetlenül jelenti azt, hogy gyártási kapacitásokat kellene leépíteni. Ha azonban a trenden nem tudnak változtatni, akár erre is sor kerülhet.

Komolyabban a fejlesztői területen dolgozók aggódhatnak, hiszen a jövőben a Nokia lényegében kész szoftvert fog kapni a Microsofttól - amelyet ugyan fejleszteni kell, de közel sem akkora erőforrásokkal, mint a saját esetén. Az Elop által burkoltan zsákutcának minősített Symbian rendszer egyelőre ugyan még megmarad, de vélhetően csak addig, amíg a jelenlegi telefonok kifutnak, vagyis komolyabb fejlesztői tevékenységre nem lesz szükség.

Forrás: Reuters - Luke MacGregor

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény