Mint arról az elektro-net-hu oldalain írtunk az Apple komoly piaci részesedés csökkenést szenvedett el az elmúlt időszakban Kínában. A legfrissebb sajtóhírek szerint megtalálni vélik a megoldást.
A The Information meg nem nevezett forrásai szerint az Alibaba közreműködésével jelenhetnek meg rövidesen a Kínában értékesített iPhone-okon az Apple Intelligence mesterséges intelligencia funkciók. A cupertinói cég abban reménykedik, hogy ezzel sikerül megfordítani azt a negatív piaci trendet, mellyel az utóbbi időkben szembesülni volt kénytelen a Föld legnépesebb országában. Az Apple a világ többi országában az OpenAI-vel kötött stratégiai megállapodást.
Állítólag az Apple eredetileg nem az Alibabát, hanem a Baidut választotta partneréül az AI-t illetően. Azonban a Baidu nem tudott időben olyan modelleket produkálni az Apple Intelligence hátteréül, melyek megfeleltek volna az amerikai cég elvárásainak. Ezt követően a Tencent és a ByteDance modelljeinek a használata is felmerült. Sőt egy ponton a DeepSeek neve is szóba került lehetséges partnerként, azonban a cég túl kicsinek bizonyult ahhoz, hogy az amerikai óriás igényeit időben ki tudja elégíteni.
A további piacvesztés megállítása érdekében az Apple-nak mindent el kell követnie hogy a kínai okostelefon-piacra be tudja vezetni a csak tavaly ősszel debütált Apple Intelligence-t. Ugyanakkor tény, hogy az AI funkcióknak az okostelefonok esetében egyelőre nincs olyan vásárlásösztönző hatása, mint amire eredetileg számítottak a gyártók. Minden esetre a hír hallatára az Apple részvények 1,5, az Alibabáé pedig 2,6%-kal drágultak Amerikában.
Forrás: www.reuters.com