FőoldalÜzletBudapesten és Szegeden bővít a Lightware
2024. július 26., péntek ::

Budapesten és Szegeden bővít a Lightware

Az audiovizuális termékeket gyártó magyar cég bővíti a budapesti kutatás-fejlesztési központját, Szegeden pedig mérnöki szolgáltatóközpontot hoz létre.

Fontos feladat a gazdaság dimenzióváltásának előmozdítása, a hozzáadott érték növelése, de ehhez a kutatás-fejlesztési kapacitások bővítésére van szükség, márpedig a kormány célja, hogy hazánk ezen a téren is Európa vezető országai közé kerüljön – közölték pénteken Budapesten.

A Lightware legújabb beruházásának köszönhetően 43 új, felsőfokú végzettséget igénylő fejlesztőmérnöki munkahely jön létre. A vállalat, amelynek csaknem teljes bevétele az exportpiacokról származik, mindig is figyelmet fordított arra, hogy a fejlesztési tevékenységeit Magyarországon tartsa, a körülbelül négyszáz foglalkoztatottjából így több mint háromszázan hazánkban dolgoznak, és a szám most tovább nő. Az igen magas hozzáadott értékű és a gazdaság dimenzióváltását is elősegítő, kilencmilliárd forint értékű beruházást a kormány 2,4 milliárd forinttal támogatja.

A hír bejelentése kapcsán Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter így fogalmazott: „A magyar gazdaság szempontjából önmagán túlmutató jelentőségű beruházásról beszélünk, épp ezért a kormány örömmel nyújt támogatást ahhoz, hogy egy magyar vállalat egy világraszóló terméket Magyarországon, magyar mérnökökkel fejlesszen ki. Azt hiszem, ennél jobban megtérülő beruházás nagyon kevés van, ha van egyáltalán".

A miniszter hozzátette, hogy még a hagyományos iparágakban sincs alternatívája a technológiai fejlesztéseknek, a termelékenység javításának, ráadásul az az egyértelmű tapasztalat, hogy a vállalatok először a termelési funkciókat hozzák Magyarországra, aztán ha elégedettek a helyi viszonyokkal, akkor a kutatás-fejlesztési és szolgáltatási funkciókat is. „Így lesz Made in Hungaryből Invented in Hungary” – mondta.

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény