A kínai Midea háztartásigép-gyártó közölte, hogy ajánlatot tett a Magyarországon is jelen lévő német Kuka iparirobot- és berendezésgyártó vállalat felvásárlására
Miután közel öt éve használja a Lenovo adatközponti megoldásait, az Európai Űrügynökség (ESA) megújította szerződését a Lenovóval, és továbbra is a Lenovo NeXtScale rendszert veszi igénybe a Gaia Projekt által generált hatalmas mennyiségű adat feldolgozására
A széles körű kiállítói kínálat mellett a Hungexpo Zrt. szakmai partnerei által szervezett előadások, konferenciák várják a szakembereket, valamint megtekinthető lesz a Techtogether – GTE – egyetemisták, főiskolások versenye is – igényelje nálunk ingyenes belépőjegyét!
„A jövő autói – Vezetőnélküli autók fejlesztése Magyarországon” címmel rendezett konferenciát a Nemzetgazdasági Minisztérium, a MAGE és a Budapesti Műszaki Egyetem társrendezésében. A Műegyetem dísztermében folyó konferencia alatt az egyetem épülete előtt, a rakparton kiállításon ismerkedhettek a résztvevők az élenjáró fejlesztők-gyártók működő prototípusaival
A norvég Statoil energiavállalat megkapta az engedélyt arra, hogy a Skócia keleti partja mellett tengerfeneket használja, így megépülhet a világ első úszó partmenti szélerőmű-farmja. Ha beválik, olyan országok is telepíthetnek szélerőműveket a tengerre, amelyek partjainál a technológia eddig nem tette lehetővé az építést
Tavaly a teljes évet nézve rendkívül erős, a GDP-növekedést messze felülmúló bővülést mutatott a szektor, idén sokkal rosszabbul alakult a kezdés. A lanyhább eladások mögött azonban nagyon eltérő teljesítményt mutattak az egyes termékcsoportok – derül ki a GfK friss piackutatási jelentéséből
Az LG bejelentette, hogy már Magyarországon is elérhető az LG X screen okostelefon a vállalat partnereinek kínálatában. A 2016-os MWC-n bemutatott új X-sorozat tagja, az LG X screen a kiváló kamerát, az Always-on funkcióval rendelkező másodlagos kijelzőt, valamint a prémium kialakítást egyesíti — ráadásul mindezt elérhető áron kínálja
„Sohasem fog újra olyan lassan változni a világ, mint ma!” – mondta Holger Stelzner, az FAZ kiadója megnyitó beszédében egy, a gazdaság digitális átalakulásával foglalkozó konferencián 2015 novemberében. A napjainkban zajló, a technológiai innovációnak köszönhető negyedik ipari forradalom előbb-utóbb minden iparágat át fog szőni
A több mint 100 pályázó közül továbbjutott 69 magyar fiatal mutatta be a kidolgozott tudományos, ill. műszaki projektjeit, melyek a május 30-i, de 10 órakor kezdődő jubileumi rendezvény után tekinthetők meg a Magyar Tudományos Akadémián
Rendezvények / Kiállítások
Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény
Elektronet nyomtatott kiadás
Legfrissebb lapszámunk kapható az újságárusoknál, vagy előfizethető honlapunkon, itt!
Legolvasottabb cikkeink
-
Bel Stewart-MagJack csatlakozók
-
Érintésvédelmi műszerek képességei
-
Egyedi és szériamozgatási és -ellenőrzési rendszerek a folyamatok automatizálásához
-
Amerikai tudományos elismerését a Kálmán-szűrő megalkotójának
-
Valódi és biztonságos alternatíva a boltokból kivont izzólámpákra
-
2022-re 4 nm-es gyártástechnológiát céloz meg az Intel
-
Skype: messze több, mint egy VoIP-telefon
-
A Szilícium-völgy válasza a globális válságra
-
A pendrájv sem csodaszer!
-
National Instruments