Visszatér a Miniduke
A Kaspersky Lab kutatói felfedezték, hogy a "régi típusú" 2013-as Miniduke implantátumok ismét megjelentek, s a kormányok és más szervezetek elleni aktív kampányokhoz használják fel őket. Ráadásul a Miniduke új platformját, a BotGenStudio-t nem csupán az APT stílusú támadók, hanem a rendvédelmi szervek és a hagyományos bűnözők is igénybe vehetik
Minden, ami gyártás
Lezárult a Videoton vállaltcsoport technológiai termelés-fejlesztési program első szakasza. A Videoton EAS Kft. és a Videoton Autóelektronika Kft. 2010-től 2014-ig több mint 7,5 milliárd forintért bővítette kapacitását és infrastruktúráját
Töretlenül fejlődik a Pannon Egyetem
Az elmúlt hónapban nemegyszer szerepelt a Pannon Egyetem a hírekben, és szerepléseivel mindig pozitív példát mutatott a többi felsőoktatási intézménynek. A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának Millenniumi Díját az Egyetem Műszaki Informatikai Karának Bio-Nanorendszerek Kutatólaboratóriuma kapta meg, és elsőként végzett az Educatio Nonprofit Kft. felmérésén is, ahol a frissdiplomások kezdő fizetését vizsgálták. A Kar dékánjával, Piglerné dr. Lakner Rozáliával beszélgettünk
A biztonság az első!
A biztonságos vezérlés implementálása a beágyazott rendszerekben gyakran kiterjedt programot és további komponenseket igényel, növelve az alkalmazás komplexitását. Az új PIC16(L)F161x-család képes csökkenteni ezt a komplexitást speciális és rugalmas tulajdonságainak köszönhetően, mely egyszerre rövidíti le a piacra kerülési időt, és csökkenti a rendszer összköltségét
Még precízebb, kis lábszámú mikrovezérlők
Nagyobb pontosságú meghajtást vagy szabályzást szeretne költségérzékeny alkalmazásában? A 8 bites mikrokontroller-család legújabb, kis lábszámú tagjai csúcskategóriás képességekkel nagyfelbontású meghajtást biztosítanak akár RGB színkeveréshez LED-világítás esetén, vagy léptetőmotor- és akkumulátortöltő alkalmazások számára. A PIC12(L)F157x-család processzormag-független perifériái a 8 bites mikrovezérlő teljesítményét új szintre helyezik, így bármilyen vezérlőrendszer kapacitását megnövelik
Az élen haladni mindig kockázatos
25 éves a világhírű KÜRT Zrt., Magyarország egyetlen informatikai brandje. A csoport az előző évhez képest 2013-ban növelni tudta árbevételét, amely 1,529 milliárd forint volt, üzemi eredménye meghaladta a 100 millió forintot. Néhány éven belül, 3-5 év múlva az árbevételük 30%-át exportból szeretnék elérni. Az adatmentési technológiája 2014-ben hungarikum lett. A jövő nem képzelhető el nélkülük...
Fiatal Tudósok Versenye 23.-szor
A Design Terminálban adta át a Magyar Innovációs Szövetség a 23. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny elismeréseit
Bemutatkozott az FREC-004
Június 5-én a BME főépületének aulájában mutatkozott be a BME Formula Racing Team 2014-es Formula Student versenyekre épített versenyautója az FREC-004. A mérnökhallgatók által tervezett autó az idei szezonra lett teljes a légterelőkkel
QNavigator a Quectel GSM- és HSDPA-modulokhoz
A kínai Quectel Wireless Solutions cégnek nemcsak a GSM- és GPS-moduljai, hanem a felhasználást segítő eszközei is magas színvonalúak. Cáfolva a kialakult sztereotípiákat, a Quectel fejlesztőpanelek, szoftverek és dokumentációk nem olcsó minőségűek, hanem sokszor meg is előzik a versenytársakat
Hullámforrasztás
– Egyszerű megoldás a salak mennyiségének csökkentésére. Amikor az operátor eltávolítja a hullámforrasztó kád felszínéről a salakot, jelentős mennyiségű kifogástalan forraszt is leszed vele. Mivel 1 kg ólommentes forrasz (alig több mint 1 dl) ára ötvözettől függően 20 ... 40 euró, egyáltalán nem mindegy, mit dobunk ki
Rendezvények / Kiállítások
Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény
Elektronet nyomtatott kiadás
Legfrissebb lapszámunk kapható az újságárusoknál, vagy előfizethető honlapunkon, itt!
Legolvasottabb cikkeink
-
Bel Stewart-MagJack csatlakozók
-
Érintésvédelmi műszerek képességei
-
Egyedi és szériamozgatási és -ellenőrzési rendszerek a folyamatok automatizálásához
-
Amerikai tudományos elismerését a Kálmán-szűrő megalkotójának
-
Valódi és biztonságos alternatíva a boltokból kivont izzólámpákra
-
2022-re 4 nm-es gyártástechnológiát céloz meg az Intel
-
Skype: messze több, mint egy VoIP-telefon
-
A Szilícium-völgy válasza a globális válságra
-
A pendrájv sem csodaszer!
-
National Instruments