„A következő években 1 milliárd euró értékű beruházást tervezünk a kecskeméti telephelyen. A beruházás eredményeként csúcstechnológiával rendelkező, az Ipar 4.0 szellemiségében épült, hatékony gyártási egység – úgynevezett „Flex-Werk” – létesül, ahol a rugalmas termelési rendszerben különböző jármű-architektúrájú és meghajtású modellek gurulnak majd le a szalagról. Ezzel termelési kapacitásaink megnőnek, és mindemellett a piaci igényekre is a szükséges rugalmassággal és gyorsan tudunk reagálni. Vállalatunk ezáltal tovább növeli versenyképességét” – nyilatkozta Markus Schäfer, a Mercedes-Benz Cars termelésért és ellátási láncért felelős igazgatótanácsi tagja.
A kecskeméti második gyár karosszéria-, felületkezelő- és összeszerelő üzemből, és egy ipari parkból áll majd. Az Ipar 4.0 követelményeinek megfelelően egy olyan gyár épül, amelynek termelési folyamatai egyszerűen változtathatóak. Az új egység egymással szoros összeköttetésben álló gyártóegységekből és egy messzemenőkig digitális folyamatláncból áll, ami a termelési adatok intelligens felhasználásával az ember és gép újfajta kooperációját jelenti. Ezáltal még rugalmasabbá és hatékonyabbá válik a termelés, és egyben ergonomikusabb munkakörülményeket jelent a munkavállalók számára. Az előkészületek még az idei év folyamán megkezdődnek, a termelés megkezdése pedig az évtized végére várható. A beruházásnak köszönhetően 2.500 új munkahely jön létre. Az új gyár telephelyéről való végleges döntés és a projekt kivitelezése még bizonyos keretfeltételek teljes megvalósulásához kötött.
„A beruházás annak bizonyítéka, hogy a kormánynak érdemes volt egy olyan gazdaságpolitikába belevágnia, melynek célja, hogy Magyarország a magas hozzáadott értékű tevékenységek európai központja legyen” – hangsúlyozta Szijjártó Péter, külgazdasági és külügyminiszter.
A Mercedes-Benz Kecskeméten már 2012 óta gyárt sikeresen elsőkerék-meghajtású kompakt autókat az egész világ számára. 2016 februárjában pedig legördült az 500.000. autó is a gyártósorról. A Mercedes-Benz 2016. április végén jelentette be, hogy több mint 580 millió eurót fordít meglévő kompakt autó gyárában technológiafejlesztésre, valamint a termelőkapacitás bővítésére. A kecskeméti telephely gyártósorairól fognak legördülni az újgenerációs Mercedes-Benz kompakt autók is.
„A rugalmas termelési egységbe történő új beruházás egyértelműen kecskeméti munkatársaink motiváltságának és tudásának visszaigazolása. A magyarországi csapat pedig a fejlesztés által újabb ismereteket szerezhet a hátsókerék-meghajtású járművek gyártása terén. A kecskeméti telephely választása mellett szólt, hogy mind kormányzati, mind helyi szinten kitűnő együttműködés áll fenn. A kecskeméti telephelynek a már meglévő és az új gyárral együtt nagyon pozitív a jövőbeli kilátása” – mondta Rainer Rueß, a Mercedes-Benz Cars gyártástervezésért felelős vezetője.