FőoldalÜzletEgy nagy kínai akkugyártó törölte európai beruházását
2024. június 03., hétfő ::

Egy nagy kínai akkugyártó törölte európai beruházását

A piac nem a korábban megálmodottaknak megfelelően alakul.

A kínai SVOLT akkumulátorgyártó nem építi fel a tervezett gyárát a németországi Brandenburg tartományban. A cég állítása szerint újraértékelték a stratégiájukat, és így már nem tűnik jó befektetésnek az újabb német akkugyár. A társaság sajtóközleménye szerint „a különböző szinteken – a nemzetközi büntető tarifák veszélyétől az elhúzódó és egyenlőtlenül elosztott támogatások miatti piaci torzulásokig – a tervezési biztonság amúgy is alacsony szintje mellett, egy „jelentős ügyfél is törölte a projektjét”. Azaz a jelenlegi politikai helyzetet eleve bizonytalannak érzi az SVOLT, ráadásul még egy potenciális partnere is visszalépett, így pedig már nem éri meg a gyár felépítése. „Az autóipari piac jelenleg jelentős ingadozásokkal és kihívásokkal küszködik világszerte, elsősorban az elektromos mobilitásra való átállás miatt” – mondta Kai-Uwe Wollenhaupt, a SVOLT Europe elnöke.

Tavaly áprilisban az SVOLT még grandiózus tervekkel állt elő: bejelentette, hogy nem kevesebb, mint öt üzemet kíván felhúzni Európában, és a létesítmények egyikét valahol Kelet-Európában építené fel. Ezzel összefüggésben a kínai cég még 2022 szeptemberében jelentette be, hogy újabb – 16 gigawattóra kapacitású – akkumulátorcella-gyártó létesítményt hoz létre az európai piacon. A cég átvett egy üzemet a Berlintől mintegy 150 kilométerre délre fekvő Lauchhammerben, a termelést 2025 elején kellett volna elkezdeni.

A sajtóközlemény nem tér ki arra, hogy a cég mennyit fektetett be a telephelyre, mielőtt lemondta terveit. A meglévő épületek átalakítási munkáit és az akkumulátorgyártó rendszerek telepítését azonban már kifizették, így valamennyit biztosan bukott a projekten a kínai vállalat.

Forrás: autopro.hu
Kép: SVOLT

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény