Jun Yao, a csapat vezetője
Az egyetemen terveztek egy, a levegő páratartalmának mérését szolgáló szenzort, melynek kipróbálásakor egész egyszerűen elfelejtettek tápfeszültséget ráadni. A csapat aztán meglepve tapasztalta, hogy a mikroszkopikus csövecskékből álló készülék ennek ellenére is elektromos jeleket produkált. Az történt ugyanis, hogy az emberi hajszál ezrede átmérőjű csövecskék ahhoz pont elég vastagok voltak, hogy a vízmolekulák beléjük tudjanak kerülni, ott azonban ide-oda „ütődtek” a cső falai között. Minden ilyen ütődés egy kis töltést adott át az anyagnak, és ahogy sűrűsödtek az ütődések, a csövecske egyik vége más töltésű lett, mint a másik. Ezzel tulajdonképpen egy primer energiaforrás jött létre, amelynek két végét összekötve a töltés áramlani kezd a két végpont között. „Amit feltaláltunk, az tulajdonképpen egy apró, mesterséges felhőként működik” – egyszerűsítette le Jun Yao, a csapat vezetője.
A véletlenül felfedezett jelenség alapján létrehoztak egy nagyjából emberi köröm felületű, de az emberi hajnál ötször vékonyabb szerkezetet, amelyen milliónyi nanopórust „ütöttek”. Párás levegőben ez a kis lapka nagyjából egy mikrowatt energiát képes termelni – ez ahhoz elég, hogy egy LED-képernyő egyetlen pixelét meg lehessen vele világítani.
Yaóék eredménye azért is nagyon fontos, mert igazából bármilyen anyaggal működik, amelybe elég kis lyukacskákat lehet ütni, ez pedig leszoríthatja a költségeket arra a szintre, ahol már piaci befektetők is fantáziát láthatnak a fejlesztés megfinanszírozására. „A dolog szépsége az, hogy levegő mindenütt van. Ugyan egy ilyen vékony kis szerkezet csak nagyon kevés elektromosságot termel, elméletben egymásra halmozhatunk ilyen rétegeket egy függőleges térben, növelve a kapott energiát” – mondta Yao.
Forrás: theguardian.com
Kép forrása: umass.edu
